2010. július 19., hétfő

7. fejezet - La Push




Itt a friss. A 8. fejezet nem tudom, mikorra várható. Köszönöm az előző részhez a komikat. Remélem, tetszik majd a rész és megírjátok nekem a véleményeteket. :)
Puszi


KISZÁLLTUNK A KOCSIBÓL, MAJD ELINDULTUNK A HÁZ FELÉ, ahonnan egy rövid, feketehajú fiú jött ki nagy mosollyal az arcán. Nem nagyon néztem meg a házat, csak annyit láttam, hogy piros színű volt a fala, és barnás ajtaja volt, amit egy ugyanolyan nagyságú szúnyogháló védett, mint a bejárati ajtó.
A srác csak egy rövidnadrágot viselt, a felső teste meztelen volt, így látni lehetett az izmos mellkasát.
– Bella! – mondta, még mindig mosolyogva, én pedig az arcára kaptam a tekintetem. – Mi járatban? – kérdezte, miközben megölelték egymást.
– Szia, Jacob! Hadd mutassam be a barátnőmet, Jennyt – mutatott be Bella. – Jött megnézni La Push-t – mosolygott barátnőm.
– Szia, Jenny, Jacob vagyok – nyújtotta felém a kezét, amit somolyogva fogadtam el, s meg kellett állapítanom, hogy nagyon forró volt, de nem kérdezősködtem. Mégis, hogy jönne ki, ha már az első találkozáskor faggatóznék?
– Szia!
– Gyere, körbe vezetlek. Bellát már nem kell, elég jártas már itt, nem igaz? – tudakolta Bella felé fordulva.
– Igen. Ami azt illeti, nagyon jól kiismerem magam a környéken – mondta mosolyogva.


Ezután felfedezőkörútra mentünk a környéken. Jacob mindent megmutatott, de nekem leginkább a tengerpart tetszett, és arra gondoltam, hogy valamikor, amikor jó idő van, le kéne jönni ide. Persze nem egyedül, mert biztos eltévednék.
A rezervátumban mindenki nagyon kedvesen fogadott – már, akivel találkoztunk, és beszéltünk néhány mondatot. Jake bemutatott az apjának, Billy Blacknek, aki szintén örömmel köszöntött La Push-on.
Mivel dolga volt, ezért nem maradtunk sokáig, így mikor kiléptünk Jacobék házából, megpillantottunk öt srácot, akik mind félmeztelenek voltak. Ahogy egyre közelebb értek hozzánk, úgy véltem felfedezni a szemükben a kíváncsiságot, amit bizonyára az én megjelenésem okozott.
Először a középen álló fiú mutatkozott be – Sam Uleynak hívták –, majd a többi srác; Paul, Jared, Embry és Quil – mint kiderült.

Folyton ugratták Jacobot, és úgy láttam, hogy nem veszi mellre, csak nevet rajtuk. Na igen, pasik.
Elmentünk Emilyhez, aki már sok-sok étellel várta a srácokat. Persze mind felfalták, de én egyébként sem voltam éhes. Később elmondta Bella, hogy Emily, Sam jegyese, ám amikor rákérdeztem az arcára, akkor elgondolkodott, majd csak annyit mondott: baleset. Szerencsére nem volt körülöttünk egyetlen egy fiú sem, így nem kérdezte meg senki, hogy miről sugdolózzunk Bellával.

A Paul nevezetű srác néha úgy tudott rám nézni… Azok a fekete szemek folyton engem bámultak, én pedig hol zavarba estem, hol megijedtem tőle. Furcsa volt nekem ez a fiú, bár… nem nézett ki rosszul. Tetszett, mi több, nagyon tetszett, de Edward jobban. Nem tudom miért vágytam olyasvalakire, aki már foglalt. Talán épp ezért; mert elérhetetlen?
Újra Paulra emeltem a tekintetem; ő elmosolyodott, én pedig követtem a példáját.

* *


Egész jól elvoltunk, mert már csak azt vettük észre, hogy esteledik, nekem pedig haza kellett mennem. Nem nagyon akaródzott elbúcsúzni, de azt mondták, hogy bármikor lemehetek hozzájuk, amikor csak akarok. Mindenki körülöttünk állt, és beszélgetett.
Amikor Bella elköszönt Jake-től, olyan furcsák voltak mindketten, de leginkább Jacob. Mintha többet érezni szimpla barátságnál.
Ekkor megpillantottam Pault egy fának támaszkodva, amint tekintetével engem fürkészett. A keze karba volt fonva a mellkasa előtt, így az izmai megfeszültek a mellén és a karján egyaránt. Tetszett a látvány. Nem volt annyira izmos, mint Jake, nekem épp megfelelő volt.
Hirtelen elrúgta magát a fától, majd elindult felénk. Egyfolytában egymást néztük, én pedig kezdtem egyre jobban zavarba jönni, így elkaptam a tekintetemet róla, amint mellénk ért. Pontosabban mellém, én pedig éreztem a testéből áradó forróságot. Nem tudtam, mitől lehet, de úgy döntöttem, hogy nem kérdezek rá.

Miután mindenkitől elköszöntünk Bellával, a furgonjához sétáltunk, majd hazafelé vettük az irányt.
Egész úton beszélgettünk, és persze nem kerülte el a figyelmét, hogy néztük egymást Paullal. Feltette a legalapvetőbb kérdést: „Tetszik neked?” Mire a válaszom a „Nem” volt, amit természetesen nem hitt el, de szerencsére nem faggatott.

Amikor hazaértünk, elköszöntem tőle egy „Holnap találkozunk” mondattal, majd bementem a házba.
Anya persze már otthon volt, így mikor beléptem a konyhába, rögtön kérdezősködni kezdett.
- Hol jártál? – kérdezte.
- Suli után Bellával lementünk La Pushra, és bemutatott pár barátjának – meséltem.
- Akkor jól érezted magad? – tudakolta.
- Igen, nagyon jól. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Mind nagyon kedvesek voltak, és szerintem máskor is lemegyek majd, ha nem gond.
- Na, ez nagyszerű – örvendett. – Nem baj, örülök neki, ha eljársz, mint a többi fiatal.
- Tényleg, mi volt a munkahelyen? – érdeklődtem.
- Semmi különös. Nem volt nyüzsgés, az biztos – mondta.
- Segítsek valamiben? – kérdeztem.
- Igen. Az nagyon jólesne – nézett rám hálásan, majd gyorsan megterítettem és hozzáláttunk a vacsihoz.

Miután elfogyasztottuk az ételt, megpusziltam anyát és felmentem tanulni. Persze nem volt olyan egyszerű, de megbirkóztam vele, s amikor befejeztem, elmentem lezuhanyozni, megmostam a fogam és visszamentem a szobámba.
Az ablakom nyitva volt, pedig mindig becsuktam, mielőtt elmegyek a suliba.
Furcsa, nem emlékszem, hogy kinyitottam volna – gondoltam, majd bezártam az ajtót magam mögött, utána pedig az ablakot.
Hirtelen valaki hátulról befogta a számat, és a fülembe suttogott.
- Csak én vagyok, Edward – szólt az angyali hang, majd elengedett, én pedig felé fordultam.
- A szívbajt hoztad rám! Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Nem látogathatom meg a legjobb barátomat? – kérdezte kicsit szomorú arccal. Legjobb barát? – somolyogtam magamban.
- De, csak legközelebb az ajtót használd, légy szíves – mondtam már mosolyogva.
- Rendben – bólintott, én pedig elindultam az ágyam felé, majd leültem rá. – Nem akartalak megijeszteni – mosolygott, és leült a velem szemben levő székre.
- Semmi baj.
- Tudod, már megszoktam. Bellánál mindig az ablakon át közlekedem éjszakánként – mondta.
- Miért? Miért nem az ajtón mész be hozzá? – tudakoltam, mire csak elnevette magát.
- Mert Charlie nem engedné meg, hogy Bellánál aludjak – mondta még mindig nevetve.
- Oh, értem.
- Nem az van, amire gondolsz – szólt, és még jobban elkezdett röhögni, én pedig mutattam az ujjammal, hogy halkabban, nehogy anya meghallja.
- Miért, mire gondolok? – kérdeztem, és csak később esett le, hogy tudja, mire gondoltam nemrég. – Oké, koppant, remélem hallottad – mosolyogtam, s ő is mosolyra húztam ajkait.
- Mondjuk, nem mintha nagyon aludnék – nézett ki az ablakon.
- Ezt, hogy érted? – Nem tudtam, mire akart célozni az előbbi mondatával.
- Úgy értem, hogy én nem alszom – emelte rám tekintetét, én pedig döbbenten meredtem rá, mert nem hittem a fülemnek.
- Soha? – kérdeztem csodálkozva.
- Soha – felelte. – Tudod, Bella is ugyanígy kérdezte, mint az előbb te.
- Csupán véletlen – vontam vállat. – Akkor mégis mit csinálsz, ha Bella alszik?
- Csak nézem őt – mosolyodott el ismét.
- Nem unalmas egy kicsit?
- Nem. Szeretem nézni, mert olyan…
- Szép? – tudakoltam.
- Igen, és az olyan emberi - mondta elgondolkodva.
- Nos, akkor nem alszol – vettem egy mély lélegzetet, és, hogy tereljem a témát. – Eggyel többet tudtam meg rólad, gőzerővel haladunk – mondtam nevetve, és ő is elnevette magát.
- Majd még fogsz többet is megtudni rólam. Idővel. – Nézett mélyen a szemembe, amitől elpirultam és lehajtottam a fejem. Biztos, hogy észrevette, mert elkacagta magát.
- Még nem bízol meg annyira bennem, ugye? – kérdeztem, és ismét felnéztem rá.
- Nem erről van szó, Jenny – sóhajtott, majd felállt és leült mellém az ágyra. – Még nem kell mindenről tudnod, majd megtudod, ha eljön az ideje – mondta, majd a vállamra tette a kezét. Témát akartam váltani.
- Bella? Nem kellene vele lenned? Azt hiszem, már otthon van.
- Otthon is volt, csak visszament La Pushra – mondta, majd levette kezét a vállamról.
- Miért?
- Azt mondta, hogy otthagyta a táskáját – szólt lehajtott fejjel, én pedig karjára tettem a kezem.
- Mi a baj? Nem hiszel neki? – kérdeztem, mire tekintettét rám emelte.
- De, Bellában bízom, csak abban a farkasba nem – mondta dühösen. – Farkasban? – gondoltam. Nem értettem, miért mondja ezt, hisz semmilyen farkas nem volt ott, arra emlékeztem volna.
- Most mennem kell! – Pattant fel az ágyról, és az ablak felé vette az irányt, de én a keze után kaptam.
- Edward, mit nem mondasz el nekem? – tudakoltam. Volt egy olyan érzésem, hogy e mögött több van, mint amennyi látszik.
- Nem fontos, csakúgy mondtam.
- Értem. Igazad van, nem rám tartozik. – Kinyitotta az ablakot, majd felém fordult, mikor meghallotta a gondolataimat. – Farkasok. Én félek tőlük, mondjuk, ki nem? – gondoltam magamban.
- Félsz a farkasoktól, de a vámpíroktól nem? – kérdezte egy fél oldalas mosoly kíséretében.
- Hát… Ti nem vagytok olyan félelmetesek, mint azok – mondtam lehajtott fejjel.
- Jenny – nyúlt az állam alá, és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. – Mi félelmetesebbek vagyunk, mint a kutyák – mondta mosolyogva. – Mindegy, mert úgysem megyek az erdőbe. Legalábbis egyedül semmiképp.
- Akkor ne menj egyedül, csak kísérettel. – Bólintottam, majd végigsimított az állam alatt hideg kezével, én pedig beleborzongtam az érintésébe; a szívem hirtelen kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, mint eddig, mire csak elmosolyodott azzal a tökéletes ajkaival, majd megfordult, és már el is tűnt a szemem elől.

Még egy ideig ácsorogtam az ablak előtt, majd visszamentem az ágyamhoz, és lefeküdtem aludni.
Álmomban az erdőben voltam, egyedül, mikor azt mondtam, hogy nem fogok egymagamban császkálni a rengetegben, főleg nem este. Valami elől futottam, nem tudtam, hogy mi az, de szaladtam, ahogy csak bírtam. Hirtelen megbotlottam egy kőben és elestem. Mikor megfordultam, egy hatalmas farkas tornyosult felettem, és vicsorgott rám. Nem tudtam mozdulni sem, a farkas pedig elindult felém, s rám akart ugrani.
Ekkor hirtelen felkeltem, és levegő után kapkodva próbáltam magam nyugtatni, miközben úsztam az izzadságban, a szívem pedig elképesztő gyorsasággal vert.
Csak álom volt, csak álom volt – nyugtattam magam, majd visszafeküdtem a párnámra és megpróbáltam megint elaludni.

* *


(Edward szemszöge)

Ma reggel felhős volt az ég. Tegnap éjjel volt egy kis vihar, de nem annyira hangos. Előző este átmentem Jennyhez a matematikában segíteni, de persze nem csak ez volt a szándékom. Rájött, hogy vámpír vagyok; nem buta lány, hamar kitalálta mi is vagyok valójában. Erről mondjuk, én tehetek. Elkövettem, azokat a hibákat, amivel lelepleztem magam előtte. Jobban oda kellett volna figyelnem, de ezen már nem tudok változtatni, bár lett egy nagyon jó barátom, akivel beszélgethetek.
Bella mocorogni kezdett mellettem, én pedig elfordítottam a fejem az ablaktól.
- Jó reggelt – köszöntettem, mikor kinyitotta a szemét.
- Neked is – mondta ásítva. Felkelt az ágyból, én pedig követtem a mozdulatát. Haza kellett mennem átöltözni, így csak ennyit mondtam:
- Hamarosan érted jövök. – Odamentem hozzá, majd nyomtam az ajkaira egy csókot, ő pedig felkapta a neszesszerét, és elment, hogy elvégezze emberi szükségleteit.

Mikor hazaértem, egyből felmentem a szobámba, majd vámpírsebességgel átcseréltem a ruháimat, közben hallottam, ahogy Esme a programját tervezi mára.
Első és legfontosabb dolga, hogy bevásároljon Bellának, majd főzzön valami finomat neki.
Lementem a garázsba az autómhoz, majd gázt adtam. Tíz perc múlva már Bellánál voltam, és pont akkor lépett ki a házból, mikor odaértem. Kiszálltam a kocsiból, majd segítettem beszállni az autóba, utána én is bepattantam mellé, s a suli felé vetem az irányt.
– Mi volt Jennynél? – kérdezte két perc után.
– Tudja. – Csak ennyit mondtam. Felesleges lett volna kifejteni, mivel Bella tudta, hogy miért jártam Nála.
– Végre van egy olyan barátnőm, akivel tudok beszélgetni a vámpírokról – mondta mosolyogva, miközben folyamatosan az ablakon bámult kifelé.
– Miért, Alice nem a barátnőd? – kérdeztem felé fordulva.
– Dehogynem. Úgy értem, hogy olyan, mint én.
– Értem. – Bármit megadtam volna, hogy ebben a pillanatban tudjam, mire gondol. Zavart, hogy nem tudom, mi jár a fejében, mikor elmélkedik; megszoktam, hogy mindenki gondolatát hallom, de ez idegesített. A döntéseit is mindig Alice-től tudom meg.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, amíg be nem értünk a suliba.
– Edward, ma lemegyek Jennyvel, vagy nélküle La Pushra – szólalt meg.
– Miért akarsz lemenni a rezervátumba? – tudakoltam, bár volt egy sejtésem. Nem akartam, hogy baja essen, ráadásul nem bízom Jacobban.
– Először is, mert be szeretném mutatni Jennyt Jake-nek, másodszor pedig régen voltam ott. Tudom, hogy aggódsz értem, de Jacob sosem bántana. – Nem akarom, hogy lemenjen, ám ha Jenny vele lesz, akkor nem kell tartanom semmitől, azt hiszem. – A legjobb barátom, Edward, kérlek.
– Rendben, de csak meg szeretnélek óvni – egyeztem bele.
- Tudom, és köszönöm – mosolyodott, én pedig egy csókot nyomtam a homlokára, majd bementünk az épületbe.

* *


Matematika előtt, Bella elhívta Jennyt La Push-ra, aki szívesen ment el vele megismerni azt a barátot.
Órán, amikor megkaptuk a tesztet, a padtársam elszörnyedve nézte a feladatlapot, de megnyugtattam, hogy menni fog. Én már majdnem készen voltam, miközben ő még mindig a negyedik feladatot csinálta a kilencből, pedig tudta. Jól számolta ki, mégis lehúzta, majd átjavította egy rosszra. Megint kiszámolta, és rájött, hogy butaságot írt be; áthúzta az eredményt, majd beírta a helyes megoldást.

Eszembe jutott, hogy minek nevezett el előző nap. Angyalnak hívott, pedig ha tudná, milyen szörnyeteg vagyok… Sejtettem, hogy valamit titkol előlem, mert egész órán feszült volt, és próbálta elrejteni a gondolatait előlem, ami – meglepetésemre – sikerült is. Onnantól kezdve egész nap a gondolatait figyeltem, de még mindig nem gondolt olyanra, ami bizonyított volna valamit is.
Elmélkedésemből a csengő ébresztett fel, ami a szünetet jelezte, én pedig mentem a következő órámra.

* *


Ebédnél ismét velünk ült Jenny, és úgy tűnt, hogy remekül kijön a testvéreimmel, mert mindenkivel nagyon jól elbeszélgetett. Még Rosalie-val is szóba elegyedett, aki – bár nem kedvelte annyira, de nem is vetette meg – szívesen beszélt vele a ruhákról, és persze Alice sem maradt ki ebből az érdekfeszítő témából. Jasper csendes volt, ahogy mi is; inkább hallgattam a lányokat és Emmettet, aki Jazznek beszélt egy videojátékról. Bár Jenny sem beszélt túl sokat, ezt inkább a húgomra hagyta, aki folyamatosan arról az útjáról beszélt neki. Bejárta az összes plázát abban a városban, és szerintem meg is vette a tavaszi kollekció össze ruhadarabját.

Iskola után elköszöntem Bellától, s bár nehezen engedtem el, mégis hagytam, hogy elmenjen.
Nagyot sóhajtottam, miután elhajtott a furgonjával, én pedig – nem volt mit tenni – beszálltam a Volvóba és hazafelé vettem az irányt.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek vadászni, mert már régen voltam. Persze Emmett is jönni akart, így versenyeztünk, hogy ki ér hamarabb a tóparthoz. Majdnem leelőzött, de én gyorsabb voltam, így én nyertem.
– Ez nem ér! Legközelebb messzebbről indulsz! – mondta, majd mellém sétált.
– Mintha akkor nem előznélek le – bokszoltam bele a vállába nevetve.
Ekkor mindketten felkaptuk a fejünket, mert megéreztük az illatát. A part felé közeledett, nekem pedig összegyűlt a méreg a számban; régen ettem már, bár nem látszott rajtam. Bella vére miatt többször kell táplálkoznom, mint a többieknek, de nem baj. Szeretem, és nem akarom bántani.

* *


Miután levadásztunk pár őzet Emmettel, visszamentünk a házba, hisz nem volt más dolgunk.
Alice-t megkérdeztem, hogy Bella hazaért-e már, mire a válasza egy határozott „Nem” volt, így felmentem a szobámba, és elfoglaltam magam valamivel.

Betettem Debussyt, majd elővettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem. Az estéim ezen órái teltek unalmasan, mivel nem Bellával voltam, a többieknek pedig volt elfoglaltságuk.
Persze a könyv sem kötött le elég ideig, bár nem is volt szükség rá, mert meghallottam Alice gondolatait, miszerint Bella hazaért.
Visszatettem a könyvet a helyére, majd kikapcsoltam a zenét, és az éjszakába vetettem magam.

Már szerelmemmel szerettem volna lenni, mert hiányzott és aggódtam érte – többek között ezért sem foglalkoztatott a könyv. Folyton az járt a fejemben, hogy valami felidegesíti Jacobot, Bella pedig rosszkor van rossz helyen, és baja esik. Ha Jasper nem küldött volna nyugtatóhullámokat felém, akkor egész végig a szobámban járkáltam volna föl, s alá. Ám, amint kikerültem ebből a burokból, ismét ideges lettem, így amilyen gyorsan csak tudtam, szaladtam a Swan házhoz.

Amint megérkeztem, felugrottam a fára, majd onnan halkan Bella szobájába. Épp a gép előtt ült; úgy gondoltam, hogy levelet ír Renée-nek. Beljebb mentem, majd leültem az ágyára, és onnan néztem őt.
- Szia! – köszöntem, mire rám kapta tekintetét.
- Szia! – mosolyodott el, majd visszafordult a képernyő felé, és rákattintott a küldés gombra, mivel utána kikapcsolta a gépet. – Edward, kérlek, ne húzd fel magad – nézett rám, miközben felállt a székről.
- Rendben, de miről van szó? Ugye nem bántott? – szorult ökölbe a kezem erre a gondolatra.
- Nem, nem bántott, másról van szó – mondta komolyan, majd egy kis szünetet tartott. – Vissza szeretnék menni La Push-ra.
- Tessék? – kérdeztem meglepetten. – Miért? Hisz az előbb voltál ott, és nem hagyom, hogy egyedül mászkálj éjjel – szóltam határozottan.
- Tudom, de ott hagytam a táskámat, a nélkül pedig nem nagyon tudnék suliba menni, mert minden tankönyvem benne van.
- És, csak most vetted észre? – tudakoltam. Nem hittem el, hogy nem rég vette észre.
- Nem, de előbb levelet akartam írni anyunak. Úgy gondoltam, hogy nem bánod, ha visszamegyek érte – tekintettek rám könyörgőn a csokoládébarna szemek. Ritkán tudtam neki nemet mondani, mikor így nézett rám.
- Rendben – sóhajtottam –, de légy óvatos! – figyelmeztettem.
- Az leszek – mosolyodott el, majd magára kapta a kabátját, ami mellettem hevert az ágyon. Felálltam onnan, ahol eddig ültem, majd megfogtam a kezét, és finoman magam felé fordítottam, aztán lehajoltam hozzá, s lágyan megcsókoltam, mire a szíve eszeveszett dübörgésbe kezdett. – Igyekszek haza – szólalt meg, majd elmosolyodott, utána elhagyta a szobát.
Én addig mit csináljak? Biztos, hogy unatkozni fogok nélküle – gondoltam, majd hirtelen eszembe jutott valaki. – Elvégre barátok vagyunk, és a barátok meglátogathatják egymást – mosolyodtam el, majd kiugrottam az ablakon, és a háza felé vettem az irányt.

Jenny felé tartva azon gondolkodtam, hogyan lephetném meg anélkül, hogy megijeszteném. Nem akartam hazamenni, nem volt kedvem, és addig is egy barát társaságában leszek.
Mikor odaértem nem volt a szobájában, így kinyitottam az ablakot, majd halkan beugrottam a helyiségbe. Sötét volt, így beálltam az egyik sarokba, és vártam. A fürdőben volt, de bele se tellett egy percbe, már a szobája felé tartott, majd belépett, de abban a pillanatban megtorpant. Észrevette, hogy az ablaka nyitva van. Bezárta maga mögött az ajtót, majd elindult becsukni az ablakot. Ekkor a háta mögé léptem, majd befogtam a száját, hogy fel ne sikítson.
- Csak én vagyok, Edward – suttogtam a fülébe, majd elengedtem.
- A szívbajt hoztad rám! Mit keresel itt?
- Nem látogathatom meg a legjobb barátomat? – kérdeztem kicsit szomorúan. Talán mégse kellett volna idejönnöm – gondoltam, ám meghallottam a gondolatait. – Legjobb barát? – mosolygott magában. Nekem tényleg a legjobb barátom volt, aki ember.
- De, csak legközelebb az ajtót használd, légy szíves – mondta már mosolyogva.

Ezután még sokat beszélgettünk, és őszintén meglepte az a kijelentésem, miszerint soha nem alszom.
Tudtam, hogy sokat akar tudni a mi fajtánkról, de úgy döntöttem, majd csak idővel mondok neki többet. Azt hitte, hogy nem bízom meg benne, pedig nem így volt. Épp ez az; túlságosan is megbíztam benne, de nem akartam rázúdítani mindent, majd lassan haladunk előre.
Mindig jókor tette fel a Bellával kapcsolatos kérdéseit. Nem az van, hogy nem bízom a szerelmemben, hanem csak féltem. Jacob sosem fékezte a gondolatait, mikor én is ott voltam. De miért is tette volna?
Ha nem figyelek oda – ami ritkán esik meg – akkor elszólom magam, mint például akkor. Nem kellett volna megemlítenem a farkasokat, mivel rögtön kérdezősködni kezdett. Nem szerettem volna tönkretenni a barátságát velük, és úgy láttam a fejében, hogy megtetszett neki Paul. Ráadásul jól szemügyre is vette, és még azt mondja, hogy nem talál magának egy fiút sem. Ez egyáltalán nem igaz.
El kellett mennem, mert nem akartam neki többet mondani, és meg szerettem volna nézni, hogy Bella hazaért-e már. Lehet, Alice felhívott volna, bár nem biztos, mert kétségtelen, hogy látta a döntésemet, miszerint meglátogatom Jennyt.
Jobban félt a farkasoktól, mint a vámpíroktól; ezt meg kellett mosolyognom. Bellával is ez volt; attól tartott, hogy nem tetszik majd a családomnak, nem pedig az izgatta, hogy egy csomó vámpírral lesz összezárva. Mindkét lány furcsa. Egyikük sem fél a vámpíroktól, pedig sokkal veszélyesebbek vagyunk, mint a farkasok, bár… ők sem ártatlan bárányok. Főleg Jacob…
Ideje volt mennem, így elköszöntem tőle, de még mindig a farkasok körül jártak a gondolatai. Nem akart egyedül menni az erdőbe…
- Akkor ne menj egyedül, csak kísérettel. – Bólintott, majd végigsimítottam az álla alatt a kezemmel, a szíve pedig kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, mint eddig, mire csak elmosolyodtam, majd megfordultam, és kiugrottam az ablakon.

Tényleg nem kellett volna semmit sem mondanom, de ezen már nem tudok változtatni. Csak remélni tudom, hogy később se fog faggatni.
Visszafutottam Bella házához, és beugrottam az ablakon, ám ő még nem volt otthon.
Hol lehet ez a lány? – kérdeztem magamtól, majd lefeküdtem az ágyára. Charlie a meccset nézte, de úgy hallottam, hogy elaludt rajta.
Nem figyeltem a tévére, inkább gondolni kezdtem, de eldöntöttem, hogyha Bella nem ér haza öt percen belül, utána megyek, nem érdekel, ha ezzel megszegem a szerződést. Ám, amíg várakoztam, a legjobb barátomon kezdtem elmélkedni…

4 megjegyzés:

Sárközi Erika (Nilla) írta...

Szia, Asszony! :)

Tudod, hogy imádom, mint azt valamelyik nap ki is fejtettem neked msn-en! :)

Olyan szótlan vagy, Cullen! :P Már alig várom, hogy annál a résznél tartsanak! :P

Sok puszim! :P (L)

Elle.Pro írta...

Szia! :)

Nagyon jóóóó! Csak így tovább, alig győzöm kivárni az új részt.

Paul?? Kérlek, mondd, hogy Paul! Edward olyan elcsépelt. XD

De azért ő is jó. (A)

jaj. na.
csók :)

Szandraa88 írta...

hát Gicus:D
imádtam minden egyes szavát..:):)
kíváncsian várom a folytatást::))
puszii(L)

Carolin írta...

Hello!
Nagyon teccik a blogod.Ez a fejezet meg csodás volt.
Azt ne mond,hogy Paul beleszeretett.Én azt szeretném,ha Edward lecserélné Bellát Jenny-re.
És vegye már észre Edward,hogy Bella megycsalja az isten szerelméért.
Várom a folytatás.
Pussy:Reni

Megjegyzés küldése