2010. március 29., hétfő

3. fejezet - Semmi

Itt az új rész, amit eddig még nem olvashattatok:). Ilyen átvezető fejezet lett. Bocsi, hogy ilyen béna lett :S De remélem, azért mondtok róla véleményt:)
Puszi


MIKOR MEGÉRKEZTEM A SULIBA, egyből kerestem a szürke Volvót, de nem állt a szokásos helyén. Ekkor a szemembe sütött a nap, én pedig rájöttem, hogy a mai nap biztos, hogy nem fogom látni, mivel kempingezni ment a családjával. Megint.


Lassan haladtam az órámra, mikor egy nem várt személybe ütköztem bele. Felnéztem az illetőre, aki nem más volt, mint Tom.
Valahogy ezt a fiút mindig is furcsálltam, mert mindig természetellenesen kedves volt velem, és azt sugallta a megérzésem, hogy akar tőlem valamit. Egyszóval nyomult.
- Szia Jenny! – köszönt mosolyogva.
- Szia!
- Mi újság? – kérdezte.
- Azon kívül, hogy ma írok biológiából, semmi különös. Veled?
- Hát… éppenséggel van.
- És mi lenne az? – tudakoltam.
- Ha nem árulod el senkinek sem, akkor elmondom.
- Tudok titkot tartani – mosolyogtam.
- Rendben – sóhajtott, majd belekezdett. – Tudod, tetszik egy lány, de valahogy nem merem elhívni randira, pedig nagyon szeretném elvinni valahová, de… de van egy olyan érzésem, hogy neki már más…
- Tetszik?
- Igen. Te mit tennél az én helyemben?
- Hogy mit tennék? – kérdeztem vissza, Ő pedig bólintott. Jótól kérdezed - gondoltam. – Nos, én először is megbizonyosodnék róla, hogy tényleg más tetszik-e neki és, ha nem akkor, mikor egyedül van, odamennék hozzá s elhívnám. Bár, ott van az a tényező is, hogy nem tetszem neki, mégis eljön velem, mert nem akar megbántani. Szóval, ha engem kérdezel, ismerd meg jobban a lányt – mosolyogtam.
- Értem, és köszönöm, hogy segítettél – mosolyodott el Tom.
- Egyébként, ki az a lány, csak nem Ashley? – kérdeztem.
- Talán – nevetett fel, majd elindultunk órára.



Egész nap Cullenéken járt az eszem, de leginkább Edwardon és a furcsa dolgain.
Amint jobban belemerültem gondolatban a témába, mindig megzavart valami vagy valaki.
Az órákon a csengő, szünetekben pedig a lányok.
A biológia felmérőt nem nagyon tudtam, de igazából nem is érdekelt; csak meg lesz a kettes.
Épp Angolon voltam és hallgattam a tanárt, aki vagy századjára mondta el a tananyagot, nekem pedig a könyökömön jött már ki.


Alig vártam, hogy kicsengessenek, majd mikor megtörtént, felkeltem a padról - amin eddig feküdtem, mert majd’ elaludtam az órán – és elhagytam a termet.


A menzára tartottam, mikor összefutottam Bellával és együtt mentünk ebédelni.

Most is velünk tartott Bella, ahogy mindig, mikor Edwardék nem voltak itt.
Megkedveltem ezt a lányt és úgy éreztem, hogy ez egy jó barátság kezdete.


Amint beléptünk az étkezde ajtaján, rögtön lebuktunk, mert egy tálca repült felénk.
Benéztünk a kis ablakocskán, ami az ajtón volt, és kis híján leesett az állunk, ugyanis épp kajacsata ment.
Összenéztünk Bellával és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be, inkább megvárjuk, míg lenyugodnak a kedélyek.
Úgy láttam, hogy két fiú közt zajlott ez a harc, a többiek pedig beszálltak.
Amikor az egyik dobta volna kenyeret, belépett az igazgató és vele együtt még pár tanár, mire mindenki feléjük nézett, kivéve a csatázó srácokat, akik tudomást sem szereztek a körülöttük lévő csendről, folytatták.
Ekkor szaladt hozzánk Kate, aki megragadta a kezünket és elhúzott minket a helyszínről, majd a beráncigált minket az első mosdóba, ami az utunkba esett.
Végig nézett minden fülkét, hogy biztosan egyedül vagyunk-e a wcben, majd felénk fordult.
- Szóval, mi történt? – kérdeztem.
- Greg és Alex összekaptak valamin, és véletlenül egyikőjük eltalálta a másikat egy kis főzelékkel, mire egymásnak estek.
- És a többiek? – tudakolta Bella.
- Beszálltak, mert úgy látszott, jó móka lesz, de nekem nem jött be ez a „játék” – rajzolt macskakörmöt az utolsó szó mellé.
- Csak ezért? – vontam fel a szemöldököm. – Komolyan mondom, ahogy telnek az évek, ezek a srácok egyre butulnak. Tisztelet a kivételnek – tettem hozzá.
- Igen, ez igaz – helyeselt Bella és Kate is.
- Akkor azt hiszem jobb, ha megyünk órára – szólalt meg, körülbelül öt perc múlva Kate, mi pedig bólintottunk.



Az egész suli az ebédlőben történtekről beszélt, engem pedig már kezdett idegesíteni, hogy a századik ember is elmondja nekem ugyanazt. Bár… kíváncsi voltam, hogy mit kaptak azok a srácok a viselkedésükért, ahogy mindenki más is.
- Képzeljétek mit tudtam meg – sietett hozzánk Hannah, majd leülte mellénk.
- Mit? – tudakolta Ashley.
- Gregnek és Alex-nek, egy hónapig, minden egyes nap, fel kell majd mosniuk az egész sulit a takarítókkal, de főleg az ebédlőt, ráadásul még igazgatói intőt is kaptak – mesélte.
- Így jártak – mormogta Tom, miközben a szendvicsét majszolta, pedig már ebédelt.
- Tom, olyan érzéketlen vagy – lökte meg a vállát Julie. – Te mit szólnál hozzá, ha neked kéne takarítanod mások mocskát?
- Semmit, mivel én ilyet sose csinálnék – mondta, majd egy jó nagyot harapott a sonkás szendvicséből.
- Jenny, minden rendben? – kérdezte Hannah.
- Persze, csak elgondolkodtam – mosolyogtam rá, majd felálltam az asztaltól és elköszöntem tőlük. Egy kicsit egyedül akartam lenni, nem pedig őket hallgatni, amint az összes diákot kibeszélik a hátuk mögött.

**


Másnap reggel borús volt az idő, de az időjárás jelentésben azt mondták, hogy hétágra fog sütni a nap, így nem vittem magammal ernyőt.

Már félúton jártam, mikor eleredt az eső és úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna.
Nagyszerű – morogtam magamban, majd futásnak eredtem.

Csuromvizesen értem be a suliba és, talán még meg is bámultak páran, de nem nagyon izgatott, mert nem tudtam, mi olyan érdekes egy elázott emberen, mikor esik az eső.

Épp a szekrényemnél álltam, mikor valaki megszólított, én pedig ijedten fordultam felé.
- Szia! – köszöntem mosolyogva.
- Mi újság? – vigyorgott Tom.
- Azon kívül, hogy bőrig eláztam, semmi különös. Veled? – tudakoltam.
- Még mindig nem tudom Őt elhívni randira – mondta lehajtott fejjel.
- Miért nem? – kérdeztem döbbenten.
- Mert… félek a válaszától.
- Félsz? – húztam fel az egyik szemöldökömet, Ő pedig csak bólintott. Ekkor megjelent mellettem Kate.
- Jenny, veled meg mi történt? Csak nem elkapott az eső? – mutatott végig rajtam.
- De, sajnos – húztam a szám. – Azt hiszem, hogy most jobb, ha kezdek valamit a hajammal és a vizes ruhámmal – mondtam, majd bezártam a szekrényem.
- Kísérjelek el? – kérdezte barátnőm.
- Nem kell, köszönöm – mosolyogtam, majd elindultam a lánymosdó felé.


Persze megint megbámultak az elázott ruházatom miatt, így felgyorsítottam a lépteimet, mikor nem várt személybe ütköztem.
- Bocsi.
- Semmi baj, én is ilyen vagyok; mindenkinek neki megyek – mosolygott barátságosan Bella. – Látom eláztál – állapította meg, ahogy mindenki más a suliban.
- Igen, balszerencse – mondtam.
- Valóban – helyeselt. – Gyere – fogta meg a kezem, majd behúzott a lányvécébe - ahol szerencsénkre senki sem tartózkodott -, aztán a táskájába kezdett kotorászni és elővett egy fekete pólót meg egy pulóvert. Úgy láttam, rendesen felkészült. Felém nyújtotta, miközben kérdő tekintettel Őt bámultam.
- Vedd fel! – mondta.
- De, hisz ez a tiéd, és amúgy sem egy méretet hordunk – szólaltam meg.
- Hidd el, jó rád. Alice mondta, hogy hozzam magammal, mert lehet, elázom, de neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem, ráadásul nagyobb méretet vett. Elnézte – győzködött.
- Ó, értem.
- Akkor cseréld le a ruháidat – mosolygott, majd a kezembe adta a pólót és a pulóvert is, én pedig bementem egy fülkébe és átöltöztem.


Mikor kimentem Bellához és megnéztem magam a tükörben, még én is elcsodálkoztam, hogy jó a méret.
- Látod? Mondtam, hogy jó lesz rád – mosolygott.
- Igen, köszönöm – mosolyodtam el én is, majd elpakoltam a vizes ruhámat, aztán mindketten felkaptuk a táskánkat és órára mentünk.


Azon gondolkoztam, hogy megkérdezzem-e Bellát, mégis honnan tudta Edward, hogy hol lakom, de inkább elvetettem az ötletet.

Valaki még mindig arról a balesetről beszélt, ami egy-két nappal ezelőtt történt, de nem érdekelt.

Ebédnél Bella megint velünk ült és úgy döntöttem, hogy még egyszer megköszönöm neki a segítséget, de valahogy sosem sikerült.

Órák után végre tudtam vele beszélgetni egy kicsit.
- Bella, köszönöm a ruhákat. Még ma kimosom és holnapra visszahozom, hisz mégiscsak a tiéd.
- Nem kell, nyugodtan tartsd csak meg, rám úgyis nagy – mosolygott, majd elköszönt tőlem és beszállt a furgonjába s elhajtott.

Már elállt az eső, sőt, hétágra sütött a nap, így nem áztam el hazafele menet.

*


Mivel szép idő volt, így úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit sétálni a városba.
Felvettem a kabátom, majd felraktam a napszemüvegemet és útnak indultam.


Most vittem magammal esernyőt, mert nem akartam megint elázni.

Ahány bolt mellett haladtam el, annyi üzletbe kukkantottam be csakúgy nézelődni; ismerkedni szerettem volna a várossal.

Sok kedves emberrel találkoztam, és kezdtem úgy érezni, hogy nem is annyira rossz ez a város, sőt.
Akaratlanul is Rá gondoltam, a gyönyörű aranybarna szemeire – amilyenekkel eddig még sosem találkoztam -, és a titokzatosságára.
Ahogy nézett órán előző nap, és a mosolya… egyszerűen elbűvölt, mintha valami azt akarta volna, hogy egyfolytában rágondoljak.

A parkban ültem és ilyeneken járt az eszem, közben a szerelmeseket néztem, akik mind a párjukkal ültek egy-egy padon s vagy beszélgettek, vagy csókolóztak.
Irigyeltem őket, mert ők nem voltak egyedül, mint én.
Jó, ott vannak a barátaim, de ha ők nem érnek rá, akkor egyedül vagyok és az olyan, mintha csak egy szellem lennék itt, ebben a kisvárosban.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom anyut a boltban, megnézem, hogy milyen a pénztár mögött.
Felálltam a padról és elindultam abba a kis élelmiszerboltba, ahol anyu dolgozott.

Miközben az elázott betonúton haladtam, hirtelen egy srác jött nekem. Ezt onnan tudtam, hogy túl magas volt egy nőhöz képest és a ruhája is fiatalos volt, ha lehet ilyet mondani.
Egy fekete farmert, cipőt és egy kék kapucnis pulóvert viselt, ami teljesen elfedte az arcát, így nem láttam, hogy, hogy nézett ki, de a járása… az olyan ismerős volt.
Lehet, hogy… Nem, az nem lehet, bár ebben a városban lakik, de nem hinném, hogy Bella nélkül töltené a szabadidejét - gondoltam, miközben a srác távolodott, én pedig mintha gyökeret vert volna a lábam, ott álltam, mint egy idióta és néztem az ismeretlent, ahogy egyre messzebb és messzebb kerül tőlem.
Még bocsánatot sem kért - jutott eszembe, de nem foglalkoztam vele, csak folytattam az utamat.

Mikor megérkeztem anyuhoz, épp egy vásárlót szolgált ki, majd elköszönt tőle. Odamentem hozzá, ő pedig mosolyogva nézett fel rám.
- Szia, kicsim! – állt fel, majd egy puszit adott az arcomra. – Mi járatban?
- Jöttem meglátogatni téged – mondtam. – Hogy megy? – kérdeztem.
- Jól. Ma délelőtt forgalom volt – szólt, én pedig mellé álltam, mert egy újabb vevő haladt anya kasszája felé.
- Azt hiszem jobb, ha most megyek – mondtam, majd egy puszit adtam anyunak, és elköszöntünk egymástól, aztán hazafelé vettem az irányt.

Alig mentem tíz méter, elkezdett esni az eső, így elővettem az esernyőmet, kinyitottam és meg sem álltam az első buszmegállóig.
Megnéztem, hogy mikor indul egy busz, majd leültem s vártam.

Szerencsémre nem kellett sokáig ücsörögnöm, mivel jött is az autóbusz, amire felszálltam, majd helyet foglaltam az egyik üres széken.

**


Mikor hazaértem, neki láttam a leckém elkészítéséhez, közben pedig vacsorát főztem.

Olyan gyorsan elment a nap, hogy észre sem vettem, anyu már haza is ért.
Megvacsoráztunk, majd elmentem lezuhanyozni, utána bepakoltam és bedőltem az ágyamba.

Ismét Vele álmodtam.
Megint a fa mellett állt és rám várt, majd elindult felém, később pedig a földön fekve, ajkai közeledni kezdtek az enyémekhez, s már majdnem megcsókolt, mikor… eltűnt, mint a kámfor.
Sötétség vett körül, és úgy éreztem megfulladok. Levegőre volt szükségem, de mintha nem is lett volna a feketeségben… Akár az űr.
Szúrt a mellkasom, és tudtam, hogy meghalok… megfúlok. Most már olyan volt, mintha valami össze akarna préselni, nyomni, én pedig nem tudok ellene mit tenni.
Nagyon fájt.
Ekkor megéreztem a jéghideg karokat a testem körül, és újra kaptam levegőt. Kinyitottam az eddig összeszorított szemeimet s Edward aranybarna tekintetével találtam szembe magam.

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamban, de Ő nem volt mellettem.
Szinte éreztem Őt - gondoltam.
Lementem a földszintre és ittam egy pohár vizet, majd visszamentem a szobámba s lefeküdtem aludni.

*


Másnap a suliba érve megláttam az ezüst Volvót, ami mellett ott állt Bella, Alice, egy szöszi – akinek a nevére nem emlékeztem, pedig mondta Ashley - és Ő.
Úgy gondoltam, hogy butaság lenne odamenni hozzájuk és kérdőre vonni Edwardot, így csak elsétáltam mellettük s órára mentem.

Megint matematika volt az első órám, amire vele járok, de még nem döntöttem el véglegesen, hogy megkérdem-e tőle.

Épp a padban ültem, mikor Kate vágódott le mellém - képletesen szólva – hatalmas mosollyal az arcán.
- Hallom, tetszik neked Edward – kezdte.
- Kitől hallottad?
- Ashley-től.
- Akkor félre lettél informálva – mondtam.
- Nem hiszem. Na, de mindegy, mert minden lánynak tetszik Edward, viszont most beszélgessünk másról.
- Rendben – egyeztem bele. Ezután csak mondta és mondta, bár nem volt olyan idegesítő, mint Ash, bár a vége felé már elvesztettem a fonalat. Ekkor megérkezett a padtársam.
- Elnézést kérek – szólalt meg az angyali hang.
- Öhm… bocsi – mondta Kate, majd elköszönt és leült a helyére.
- Szia! – köszöntött mosolyogva.
- Szia! – Nem akartam rögtön letámadni a kérdésemmel, inkább vártam vele.
- Úgy hallottam, hogy tegnap eláztál egy kicsit – kezdeményezte a beszélgetést.
- Igen. – Ekkor eszembe jutott, hogy még nem mostam ki Bella ruháját.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Semmi. Honnan veszed, hogy baj van?
- Összeráncoltad a homlokod – mosolygott, amitől teljesen zavarba jöttem.
- Csak elfelejtettem visszahozni Bella ruháját, pedig megígértem neki.
- Szerintem nem fog érte megharagudni – mondta, én pedig bólintottam.
- Edward, feltehetek egy kérdést? – tudakoltam.
- Persze.
- Lehet, hülyén fog hangzani, de, honnan tudtad, hogy hol lakom?
- Aznap, mikor a suliba jöttél, ott hajtottam el a házatok előtt és akkor láttalak meg.
- És ennyire jól emlékszel rá, hogy merre lakok?
- Jó a memóriám – mosolygott, majd nyílt a terem ajtó, s belépett a tanár, ezzel pedig elkezdődött az óra.


Semmit sem értettem a matekból, de annyit sikerült megjegyeznem, hogy egy háromszögről volt szó, a többi kiesett.
Mikor kicsengettek, minden holmimat bedobtam a táskámba és kisiettem a teremből, majd mentem a következő órámra.

*


Ebédnél csak ültem az asztalnál és bambultam, nem figyeltem a többiekre, sem semmi másra. Számomra megszűnt a külvilág.
Most kivételesen nem Edwardra gondoltam. Az igazat megvallva, az elmém teljesen üres volt, akár a tévé kikapcsolt állapotban.

Már befejeztem az evést, a többiek előtt pedig még az ebédjük háromnegyede előttük volt, így se szó, se beszéd, felálltam az asztaltól és biológiára mentem.

Senki sem volt a teremben, így leültem a leghátsó padba és tanulni kezdtem, mert, ha ki hív a tanár legalább tudjam egy kettesre vagy hármasra.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mikor valaki rázogatni kezdett…

2010. március 21., vasárnap

Diamond Blogger!



0. Megköszönöd akitől kaptad, és belinkeled :D
1. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
2. Értesíted őket az ajándékról =)
3. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
4. Pár mondatban bemutatkozol a nagy világnak =)

Köszönöm szépen Ninci!:)
http://www.tuni-stories.blogspot.com/


Azért szeretek másoknak írni, mert...

szeretem a visszajelzésekben azt olvasni, hogy igenis tetszik nekik az, amit írok és ez boldoggá tesz, hogy örömöt szerzek, valahányszor friss részt hozok nekik:)

Bemutatkoznék[bár már megtörtént:)]:

Nevem: Hegedűs Ágnes (Gicus, Ági)
Korom: 16
Lakhelyem: Nyíregyháza
Születési helyem: Nyíregyháza

- Szeretek írni, olvasni, zenét hallgatni, beszélgetni a barátnőimmel és hülyülni. :P
- Nem szeretek kíváncsiskodni, de nem tudok elleni mit tenni :S
- Szeretnék színésznő lenni, de mintha ez kezdene eltávolodni tőlem és inkább az írás felé hajlok, ami szintén jó. Azt hiszem.


Nekik küldöm :D (L)

1. Nilla

http://millicentalston.blogspot.com/
http://valoszinutlen.blogspot.com/

2. Zsúú

http://warofthedarkangel.blogspot.com/

3. Holdfény

http://trigenillasmiracle.blogol.hu/

4. Cinti

http://cassieharrison.freeblog.hu/

5. Delirium

http://delirium-2.blogspot.com/

6. Candy

http://robpattinsonfiction.blogspot.com/

7. Kacey

http://cullenesafeherfarkas.blogspot.com/

8. Ritush

http://egyalomvolt.blogspot.com/

9. Twilight Girl

http://ketkulonbozovilag.blogspot.com/

10.Somegirl

http://weloveyourpattz.blogspot.com/

Blogger Díj!




Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat

1) Elfogadtam
2) Megtörtént
3) Ez is megtörtént
4)

1. Nilla

http://millicentalston.blogspot.com/
http://valoszinutlen.blogspot.com/

2. Zsúú

http://warofthedarkangel.blogspot.com/

3. Holdfény

http://trigenillasmiracle.blogol.hu/

4. Cinti

http://cassieharrison.freeblog.hu/

5. Delirium

http://delirium-2.blogspot.com/

6. Candy

http://robpattinsonfiction.blogspot.com/


5)

Név: Hegedűs Ágnes
Becenév: Ági, Gicus
Lakhely, születési hely: Magyarország
Magasság: 155 cm
Névnap: január 21.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: 3
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol
Gyűjtemény: könyv, zene, film
Cipőméret: 37
Iskola: Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközép Iskola
Osztály: Elsős
Kedvenc tantárgyak: angol, tesi, MISM, Informatika
Hobbi: írás, olvasás, zenehallgatás
Zsebpénz: nem publikus
Kívánság: Sok van :P
Álom: Hogy legyek valaki, aki sokra viszi :)
Szerencseszám: Minden páros szám
Szeretne találkozni: Robert Pattinsonnal (valaki tudja, hogy miért, de nem kell rosszra gondolni :P), és az olvasóimmal személyesen:)
Háziállatok: nincs, de szeretnék majd egy kutyust :)

6)

Ritush - tól és Evenyntől kaptam március 21-én.

2010. március 17., szerda

2. fejezet - Edward



Köszönöm mindenkinek a kommentárokat. Remélem ez is fog tetszeni nektek:)
Lehet, hogy most hülyének fogtok nézni, de valamit elfelejtettem, amit mondani akartam nektek:S Így majd, ha eszembe jut kiírom ennek a fejezetnek a végére:)
Remélem írtok nekem pár véleményt:)
puszi



MÁR CSAK CENTIMÉTEREKRE VOLT TŐLEM A BORDÁSFAL, én pedig nem tudtam mozdulni. Csak egy helyben álltam és ledermedve néztem, ahogy közelít felém.
Tudtam, hogy meg kéne mozdulnom, mégse tettem, mert nem hallgatott rám a testem, én pedig tudtam, hamarosan rám dől az egész. Gyorsan futott át az agyamon egy-két alternatíva.
Beverem a fejem és lesz egy kis agyrázkódásom, vagy eltöröm a kezem, esetleg mindkettő.
Még időm sem volt ellépni olyan gyorsan történt minden.
Egyik pillanatban még a bordásfal közelített felém, a másikban a földön feküdtem, a zuhanó tárgy mellettem hevert, valaki pedig felettem volt és a testével óvott.
Edward volt a megmentőm.
Nem tudtam, hogy ért mellém olyan gyorsan, amikor a közelemben sem volt, a fal pedig hirtelen dőlt le.
Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, miközben Edward aranybarna szemeibe néztem, amik kezdtek sötétebbé válni, ahogy egyre több furcsa és megválaszolatlan kérdés futott át az agyamon.
Hogy került a terem másik oldalára olyan gyorsan, mikor egészvégig Bella mellett állt?
Miért lett éjfekete a szeme? Az előbb még aranybarna volt.
Meglepetten meredt rám, ahogy én Ő rá. Nagyon közel volt hozzám, és a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem rögtön kiugrik a helyéről.
– Jól vagy? – kérdezte, miután felkelt rólam és segített felállnom a földről.
– I… Igen, köszönöm – mondtam, még mindig ledöbbenve, miközben még mindig Őt bámultam.
A szemei alatt lila karikák húzódtak, és szokatlanul sápadt bőre volt, mégis valahogy ez tette még különlegesebbé. Ekkor figyeltem fel a karomon lévő kis sebre, amiből szivárgott a vér. Edwardra néztem… volna, ugyanis eltűnt a szemem elől, sőt, a tornateremből is. Már csak azt láttam, hogy Bella kifele fut a helyiségből, valószínűleg a párja után, aki se szó, se beszéd, eltűnt.
– Uramisten! Jenny, jól vagy? – szaladt hozzám Ashley és átölelt. – Nem sérültél meg?
– Semmi bajom – mondtam magam elé bámulva.


Kate-ék elkísértek a gyengélkedőre, ahol megvizsgáltak és kaptam egy ragtapaszt a sebemre, majd elengedtek, miután megállapította az orvos, hogy nincs agyrázkódásom.

A következő órákon, Edwardon és a testnevelés órán történtekről gondolkoztam.
Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy miként ért olyan gyorsan oda hozzám.

Az ebédlőbe érve, körbe néztem a helyiségben, és meglepődtem, hogy Edward engem nézett. Nem törődve vele, elmentem megvenni az ebédemet.
Nem szeretettem, ha méregetnek és Ő ezt tette egyfolytában, ami nagyon idegesített s mintha valamit próbáld volna kiolvasni belőlem.

Pontosan nem tudtam, hogy miért bámul folyamatosan, de azon járt az eszem, ami testnevelés órán történt. Valószínű, hogy azért nézett engem, másról nem lehetett szó.

A barátnőim egész nap, egyfolytában azt kérdezgették, hogy: Jól vagy?, Hogy érzed magad?, Nem fáj semmid? Értékeltem, hogy aggódnak értem, de egy idő után már kezdett idegesíteni.
A suliban persze futótűzként terjedt a pletyka és mindenki engem bámult, ami nagyon zavart.


Hál’ istennek több órám aznap már nem volt, így hazamehettem.
Épp kiértem az iskola kapuján, mikor egy ezüstszínű Volvo haladt el mellettem és, aki vezette nem más volt, mint Edward, mellette pedig Bella ült. Előbbi rám nézett a visszapillantó tükörben, majd mikor észrevettem, elfordította a tekintetét.
Volt egy olyan érzésem, hogy titkol valamit előlem, bár lehet, csak paranoiás vagyok.


A nap többi része eseménytelenül telt.
Anya megkérdezte, hogy mi volt ma a suliban, én pedig egy „semmi különössel” lezártam a témát.
Úgy fél hat körül vacsoráztam meg, azután elkészítettem a leckémet és lefeküdtem aludni, de nem jött álom a szememre a mai nap után.
Lehetett éjfél is, mikor végre letudtam, hunyni a szemem.

***


Már két hete járok ebbe a suliba, és nincs olyan nap, hogy meg ne bámuljam a Culleneket ebéd közben, különösen Edwardot. Érdekes módon, mikor valamit gondolok róla, rám néz és elmosolyodik, mintha tudná, mire gondolok éppen.
Ez nagyon fura.
- Jenny, tudom, hogy tetszik neked Edward, de nem kéne ennyire feltűnően bámulni – suttogta Ashley szünetben. A tanteremben ültünk a helyünkön, a Cullen gyerekek közül Jasper, Alice és Edward voltak bent s beszélgettek.
- Tessék? Nekem nem tetszik, csak azt néztem, hogy min mosolyog – mondtam egy vállvonás után.
- Nem is mosolyog… – nézett rá barátnőm -… inkább vigyorog – tűnődött. Edwardra néztem, és valóban fülig ért a szája széle, amit nem értettem.
- Lehet, hogy rajtunk nevet? – kérdezte.
- Szerintem nem. Ha engem kérdezel, én azt mondanám, hogy a padjuk körül ülő embereken röhög. - Újra a bronzbarna hajú angyalra néztem, akinek a keze, tökéletes ajka előtt volt és mintha rázta volna a nevetés.
- Szerintem meg, Edward megőrült, mert ilyet még sosem csinált.
- Ne lepődj meg rajta, hisz te mondtad, hogy Bella előtt senkivel sem beszélt a testvérein kívül – néztem Ashleyre.
- Jó, de az más.
- Nem hiszem, de ne beszéljünk Edwardról.
- Rendben, akkor más téma. Mondjuk… Tom – mosolygott csábosan.
- Oké, Tom, bár nem tudom, hogy mit eszel rajta.
- És te Edwardon?
- Bocsi, de én nem eszem meg – mondtam.
- Csak a szemeddel – nézett rám szúrósan, én pedig szólás nyitottam a számat, hogy tiltakozzak. – Ne is tagadd! Képzeletben levetkőzteted.
- A közelében sem jársz.
- Áhá! Szóval már ott tartasz! – húzogatta a szemöldökét, miközben megnyomta az „ott” szócskát.
- Nem. Ha azt mondom, hogy nem érdekel Edward, akkor leszállsz rólam?
- Ha ezt is mondanád, nem lenne igaz – kuncogott.
- Te egy lehetetlen eset vagy, ugye tudod? – ingattam a fejem.
- Igen, tudom.
- Akkor beszéljünk Tomról – hoztam fel megint a témát, amitől elkanyarodtunk egy kicsit.
- Juj, láttad ma, hogy milyen jól nézett ki? – kérdezte, és elkezdte ecsetelni, hogy mi tetszik neki Tomban. Nem szerettem róla beszélni, mert olyan… nyomulós fajta volt, de pár napja leállt, Ash pedig imádott róla fecsegni. Edwardra néztem, aki már nem nevetett, inkább maga elé meredt. Nem tudtam kiismerni ezt a srácot.
- És akkor… Jenny! – hallottam meg barátnőm hangját, én pedig felé fordultam. – Azt ne mondd, hogy egy kicsit sem tetszik neked Mr. Szívdöglesztő? – kuncogott Ash.
- Mr. Szívdöglesztő? Mikor adtál neki ilyen nevet? – kérdeztem nevetve.
- Öhm… pár perce? De ne térj ki a válaszadás elől; hallgatlak – szólt határozottan, én pedig Edwardra néztem, aki engem bámult és úgy tűnt, mintha várna valamire. Visszafordítottam a tekintetem Ash-re.
- Nem.
- Nem? – kérdezte, és majd’ kiesett a padból. – Edward mindenkinek tetszik, az nem lehet, hogy pont neked nem.
- Jó, talán a szeme – mosolyodtam el.
- Hát igen, azok a szemek… gyönyörűek – álmodozott.
- Csak el ne ájulj itt nekem. Tudod, egyet nem értek, hogy jutottunk el Tomtól megint Edwardig? Nincs kedvem róla beszélni – húztam el a szám. Nem akartam, hogy megtudja, mennyire jó pasinak tartom.

Miután becsengettek és bejött a tanár is, úgy éreztem, hogy azok a szemek figyelnek, amik teljesen ámulatba ejtettek, mikor megpillantottam őket.
Ránéztem, Ő pedig engem bámult és, mintha koncentrált volna valamire, az én elmém viszont teljesen üres volt. Semmi sem járt az eszemben.



A mai nap is ugyanolyan volt, mit a többi; unalmasabbnál unalmasabb órák, persze alig vártam, hogy végre ebédszünet legyen, mert akkor újra láthatom azt az angyali arcot, ami a legelső tanítási nap óta megfogott. Csak egy közös órám volt Vele és – nehezen ismertem be, de – hiányzott.
Igazából csak azt sajnálom, hogy a szép időben nem látom Őt, mert állítólag kempingezni megy az egész család, olyankor Bella mindig velünk eszik.

Egyre jobban kezdtem feloldódni a többiek között, de leginkább Bellával szoktam beszélgetni, mert Ő is ugyanolyan félénk, akárcsak én.

Éppen vittem ki a tálcámat, mikor valaki megszólított.
– Szia Jenny! – köszönt Bella.
– Szia!
– Mi lenne, ha velünk jönnél biológiára? Úgyis közös ez az óránk – mosolygott.
– Öhm… rendben. Miért is ne?! – válaszoltam.
– Akkor az ebédlő előtt találkozunk – mondta, és már ment is.

Örültem neki, hogy velük mehettem, hisz folyton egyedül mentem az összes órára, mivel Ashleyéknek mindig halaszthatatlan dolguk támadt, és csak becsengetés előtt egy-két perccel értek be.
– Szia! – köszönt Edward, mikor melléjük értem.
– Szia! – mosolyogtam.
– Mehetünk? – kérdezte Bella, én pedig bólintottam.
– Tudod, Bella már sokat mesélt rólad – szólalt meg Edward a terem felé menet. – Be nem áll a szája; egyfolytában azt hajtogatja, milyen jól el lehet veled beszélgetni mindenről – mondta, miközben mosolyogva rám nézett.
– Hát… azért rólad is sokat beszél, meg, hogy mennyire szeret téged – mondtam, közben Bella fülig pirult mellettünk. Ekkor egy rövid, barna hajú lány táncolt hozzánk.
– Szia, Alice – köszönt Bella és Edward egyszerre.
– Sziasztok! – mosolygott.
– Alice, ő itt Jenny; Jenny, ő Alice, a húgom – mutatott be minket egymásnak Edward.
– Szia! Örülök, hogy végre megismerhettelek – ölelt meg. Ez eléggé váratlanul ért, de visszaöleltem, ám ami rögtön feltűnt nekem az a jéghideg teste volt. Lehet, hogy kintről jött, biztos megint elkezdett esni az eső – gondoltam.
– Jenny, mi lenne, ha holnap velünk ebédelnél? – kérdezte.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. A többiek nem is ismernek és… – de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Bella közbe vágott.
– Szerintem meg igen is az, gyere, ülj velünk holnap – javasolta.
– De… – ellenkeztem volna.
– Szívesen megismernének téged, ebben egészen biztos vagyok – mondta határozottan Alice.
– Hát jó, meggyőztetek – adtam meg magam.
– Akkor holnap – mondta, és szó szerint eltáncolt.
– Gyere, menjünk, még elkésünk – szólt Bella, és maga után húzott.


A biológia óra hamar elment, és észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan telik az idő.
Már éppen álltam volna fel, mikor beleütköztem valami keménybe. Először azt hittem, hogy neki mentem a falnak, de ahogy feljebb néztem, megláttam, hogy ki az.
– Bocsi – kértem bocsánatot Edwardtól.
– Semmi baj – mosolygott, majd folytatta. – Ne vigyünk haza Bellával? Esik az eső, és nem szeretném, ha gyalog mennél haza ebben a rossz időben – mondta még mindig mosolyogva.
– Nem kell, de azért köszönöm. Van esernyőm – mondtam, és már mentem volna, mikor megragadta a kezemet, de abban a pillanatban el is engedte. Jéghideg volt a keze ahhoz képest, hogy a teremben volt vagy huszonnyolc fok. Nagyon meglepődtem, és ezt ő is észrevette, de folytatta, mintha ez olyan természetes lenne.
– De azért mégis jobb lenne, ha nem a hidegben kéne hazamenni, hanem egy meleg kocsiban, nemde? – kérdezte egy félmosoly kíséretében.
– Valóban, azért az mégis jobb lenne – helyeseltem, mintha mi sem történt volna.
– A parkolóban találkozunk – mondta.
– Rendben. – Mikor ezt kimondtam, már sehol sem volt. Hova tűnt? - kérdeztem magamtól.


Az úton egyszer sem szólaltam meg, csak Belláék beszélgettek mindenféléről, nem igazán figyeltem oda, mert folyton az a hideg érintés járt a fejemben.
Nem bírtam felfogni, mitől volt ilyen hideg a keze, mert a testvérénél érthető, hisz kintről jött, de neki…? Negyvenöt percen keresztül egy meleg teremben ült, ennek ellenére az érintése, akár a fagyos szellő.
- Jenny, minden rendben? – szakította meg a gondolatmenetemet Bella a kérdésével.
- Persze – mosolyogtam.
- Csak azért kérdeztem, mert olyan csöndben vagy.
- Elgondolkoztam, ezen-azon – mondtam. Azt azért mégsem mondhattam, hogy a barátja bőrén elmélkedtem.
- Akkor jó – mosolygott.


Mikor hazaértünk, kiszálltam a kocsiból és elköszöntem tőlük, majd bementem a házba, s neki láttam a leckém elkészítésére, de sehogy sem ment, mert próbáltam összetenni a képet.
A szemének a színe, a tesi óra, hogy hogyan ért oda olyan gyorsan hozzám, és aztán ez a hideg bőr. Nem fért a fejembe.

A könyveim felett ültem vagy öt óra hosszát, és egy szemernyit sem tanultam.
Mikor anya hazaért, megkérdeztem, mi történt ma a munka helyén. Erre csak azt válaszolta, hogy: Semmi érdekes.

Miután megvacsoráztunk, elmentem lezuhanyozni, és befeküdtem az ágyamba.
Azon tanakodtam, hogy esetleg valami betegsége lehet, de az nem magyarázza a gyorsaságot. Az is lehet, hogy Ő a legjobb futó az osztályban, de ez akkor is lehetetlen.

Addig agyaltam ezen, amíg el nem nyomott az álom.

Álmomban az erdőben sétálgattam, mikor megjelent egy nagy fa mellett Edward.
Melegen rám mosolygott, majd elindult felém és megállt közvetlenül velem szembe. Én csak néztem karamell színű szemeit és valósággal elvesztem bennük. Teljesen zavarba jöttem, s éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. Ezen csak elmosolyodott majd egyik kezével – ami most is jéghideg volt - megsimogatta az arcomat. Egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni, de emlékeztettem magam erre az apró emberi szükségletre.
Ekkor Edward felkapott az ölébe és lefektetett a földre, majd felém kerekedett s mélyen a szemeimbe nézett, aztán arca közeledni kezdett az enyémekhez…

Ennek a csodás álomnak a telefonom csörgése vetett véget.
Pedig már majdnem megcsókolt – morogtam magamban, és a készüléket kinyomva elhajítottam a szoba végébe. Ez nagyon jót tett neki, az biztos.


Egy gyors reggeli után elindultam a suliba, közben azon gondolkoztam, hogy Edward honnan tudta, merre lakom. Ezt furcsálltam és úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle.

2010. március 1., hétfő

1. fejezet - Az új lány



Az első fejezet hosszabban és javítva:) Remélem tetszik majd, és kapok érte pár kommentárt vagy levelet:)
Puszi


GYÖNYÖRŰEN SÜTÖTT A NAP, mégis rossz kedvem volt, mert nem akartam elköltözni New Yorkból, de anyu ragaszkodott hozzá.
Sosem gondoltam volna, hogy az USA legesősebb helyét választja, ám megtörtént, és még csak nem is sejtettem, hogy ez a költözés változtatja meg majd az egész eddigi életemet…


Jenny Smith vagyok, egy átlagos tizennyolc éves lány, aki édesanyjával a mindig esős Forksba költözik.
Hogy mit érdemes tudni rólam?
Hát… talán azt, hogy imádok zenét hallgatni és olvasni. Van két nővérem (Amy és Sarah), meg egy öcsém (Jimy).
Már csak mi ketten maradtunk apuékkal, mivel mindkét nővérem megházasodott, és kirepültek a családi fészekből.
A szüleink elváltak, ezért is költözünk el anyuval.


Apu ragaszkodott hozzá, hogy kivigyen minket, így pontosan fél tízkor már a reptéren voltunk.
Az öcsém is velünk tartott, de Ő félvállról vette a dolgot, nem úgy, mint apa.
Vagy huszadjára ölelt magához és tízezerszer elmondta, hogy mennyire fogok neki hiányozni.
Mikor végre elengedett, anyutól is elköszönt, bár nem csókkal, hanem egy arc puszival és egy öleléssel.

Felszálltunk a repülőre, ami Seattle-be repített minket.

***


Nem mondhatnám, hogy izgultam, mivel egyáltalán nem érdekelt a város.
Kicsi, esős és unalmas, semmi nyüzsgés csak punnyadás.
Amíg a buszon ültünk, - ami Seattle-ből Port Angelesbe, majd onnan átszállással Forksba vitt-, megterveztem a hétvégém.
Semmit tevés, plusz városnézés.
Ha már ebbe a kisvárosba költözöm, legalább ismerjem meg – gondoltam.

***


Amint megpillantottam a házunkat, két szó jutott az eszembe. Túl színes.

A ház széle zöld, a fala halványsárga, a tető pedig szürkés színű volt. A háznak volt egy kis terasza, ahová, majd ki lehetett ülni.
Új otthonom mellett, egy kisebb erdő húzódott.
Legalább lesz egy kis friss levegő – gondoltam, majd bementem a házba.

Az emeletre egy kisebb lépcsősor vezetett fel, és nem egy rozoga lépcsőzet volt.
Felballagtam az emeletre, majd végig mentem a folyosón, aminek a végén volt az én szobám, amivel szemben nyílt a fürdőszoba.
Beléptem a szobámba, majd körbepásztáztam a helyiséget.
Az ágyam szinte az ablak mellett állt, az asztalom, az ajtótól jobbra volt, majdnem az ágyam előtt; a szekrényem pedig az ajtótól balra helyezkedett el.
A takaróm világoskék volt, a párnám pedig fehér.
Ez a két kedvenc színem.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte anya, mikor felért a szobámhoz.
- Nagyon szép – erőltettem magamra egy műmosolyt. – Ezt már előre berendeztétek? – kérdeztem.
- Igen. Csak nem gondoltad, hogy úgy jövünk el? – nevetett fel, majd elindult a saját szobájába.

***


A hétvégém úgy telt, ahogy terveztem, és kellemeset csalódtam Forksban a szombati reggelen, mivel hétágra sütött a nap, s ezzel jól indult a napom.
De, mint mindig, ennek is volt hátulütője, mivel délután úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, ami persze hatással volt a következő napra is.

Hétfő reggel ismét ragyogóan sütött a nap, és örömmel készülődtem a suliba.



Az első iskolai napom ebben a kis városban és, mikor kiléptem a házból egyből elkezdett esni az eső.
Remek – gondoltam, majd elindultam a suliba.


Húsz perc gyaloglás után értem az iskola bejáratához, és egy nagy levegővétel után tovább haladtam az irodába, ahol majd átvehetem a tankönyveimet.

Egy kis kóválygás után megtaláltam azt a szobát, ami felé nagy betűkkel az volt kiírva hogy: GAZDASÁGIIRODA.
Beléptem a helyiségbe, majd a pultnál ülő hölgyhöz léptem.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! – köszönt, miközben felnézett rám. – Segíthetek valamiben? – kérdezte.
- Jenny Smith vagyok, az új diák – mutatkoztam be.
- Oh, igen, már vártuk – mondta, és a kezembe nyomott pár papírt.
Közte volt az órarendem és a suli térképe is, majd elmagyarázta, mit kell velük csinálnom, utána pedig megmutatta, hol lesznek az óráim.
Megköszöntem a segítségét, majd kimentem és az első órámra igyekeztem, ami matematika volt.


Mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és alig vártam, hogy végre kicsengessenek.
Miután vége lett az órának, Angolra mentem, közben összetalálkoztam két lánnyal, akik az osztálytársaim voltak, mint kiderült, és nekik is ugyanaz az órájuk volt, mint nekem.
A hosszú, barna hajú lányt Ashleynek, a rövid, szőkét pedig Kate-nek hívták.
- Figyelj, Jenny! Nincs kedved velünk ülni az ebédnél? - kérdezte Ashley.
- De, szívesen - mondtam mosolyogva.

A lányok elkísértek történelemre, mivel ebéd előtt még volt egy órám.
A teremben találtam egy üres padot, így hát leültem és vártam.
Később egy lány foglalt helyet mellettem, akinek hosszú, barna haja és kék szeme volt
- Szia, Hannah Bell vagyok – mutatkozott be mosolyogva.
- Szia, Jenny Smith.
- Te vagy az új lány, igaz?
- Igen – feleltem, aztán nem szóltunk egymáshoz, mert bejött a tanár, és elkezdődött az óra.


Lassan vánszorgott az idő, miközben az óra nagymutatóját bámultam és vártam, hogy kicsengessenek.

Mintha tűbe ültem volna, úgy száguldottam ki a teremből és igyekeztem a menzára, közben találkoztam Kate-ékkel, akikkel együtt mentem tovább.

Amint beértem az étkezdébe minden szem rám szegeződött, ami vagy három perc után már kezdett idegesíteni.
Ashleyék bemutatták az asztalnál ülőket.
- Jenny, ők itt Julie, Mark, Tom és Zac.
- Sziasztok! – köszöntem félénken, majd helyet foglaltam az egyik üres széken.


Pár perc múlva egy emberként fordultak a menzán ülő diákok a bejárat felé, én pedig követtem a tekintetüket.
Először nem hittem a szememnek, mert egyszerűen képtelenségnek tartottam azt, hogy ilyen tényleg létezik. Négy angyal lépett be az ajtón, én pedig csak bámultam őket.
Mikor magamhoz tértem, a lányok felé fordultam.
- Kik ezek? – kérdeztem, még mindig őket bámulva.
- Cullenék. Dr. és Mrs. Cullen fogadott gyerekei – mondta Kate.
- A szőke hajú Rosalie és a mellette levő barna hajú srác Emmett, egy pár; a rövid, barna hajú lány Alice, a szöszi pedig Jasper. Ők is egy pár – magyarázta Ashley.
Ekkor ismét nyílt az ajtó, és egy újabb pár lépett be rajta. A bronzbarna hajú srác és a hosszú, barna hajú lány egy asztalhoz sétált kézen fogva.
- Na igen, Bella és Edward – hallottam meg Ashley hangját közvetlenül a fülem mellett, én pedig ijedtemben megugrottam. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj – mosolyodtam el, majd tekintetemet a nem rég érkező pár felé fordítottam, és megbabonázva néztem az Edward nevezetű srácot.


Az utolsó órám Biológia volt.
Ezt a tantárgyat kivételesen szeretem, a kedvencem.
Ashley jött velem, mert Kate-nek tesije volt.
Amint beléptem a terembe egyből észrevettem azt a párt, akik utoljára jöttek be az ebédlőbe.
Ash megkért hogy üljek mellé, és én szívesen mondtam igent a felkérésére.
Miután elfoglaltuk a helyünket, vártuk, hogy megérkezzen a tanár.
Újdonsült padtársam elkezdett valamiről fecsegni, de nem figyeltem rá, mert egyszerűen képtelen voltam levenni a szememet róluk, főleg Edwardról.
Megkellett hagyni, hogy nagyon jól nézett ki és irigyeltem Bellát – azt hiszem így hívták -, amiért megszerezhetett magának egy ilyen jó pasit.
- Föld hívja Jennyt! – hadonászott a szemeim előtt Ash.
- Igen?
- Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte.
- Ne haragudj, máson járt az eszem – kértem bocsánatot, közben észrevétlenül Edwardék felé sandítottam.
- Mit tudsz róluk? – kérdeztem egy idő után.
- Hát, Bella egy éve jött ide, Forksba, és rögtön megakadt a szeme Edwardon, pont úgy, ahogy neked – mosolygott.
- Ne mondj butaságokat – forgattam meg a szemeim.
- Akkor, miért bámulod egyfolytában? – húzogatta fel a szemöldökét.
- Öhm… csak próbáltam kivenni, hogy milyen a szemszíne – hazudtam.
- Hát… az elég érdekes, de gyönyörű. Na, de most nem ez a lényeg. Tehát Edward a következő napokban nem jött suliba, majd csak egy hét múlva.
- Mi? Honnan tudod, hogy csak egy hét múlva?
- Hát… akkor még tökre bele voltam zúgva Edwardba, de rájöttem, hogy semmi esélyem nála, úgyhogy letettem róla. Nos, mikor visszajött, már sokat lógtak együtt, aztán egy nap, Bella Edwarddal jött suliba, és mindenki tudta, hogy járnak – mesélte.
- Értem. - Hirtelen csend lett, mert bejött tanár, és elkezdődött az óra.


Alig tudtam figyelni az órán, mert olyan volt, mintha folyamatba néztek volna.
Kicsit balra fordultam, és láttam, hogy Edward engem néz. Hirtelen visszafordítottam a fejem a tanár felé, és többet nem fordultam feléjük.

Hazafelé elgondolkodtam mai napon.
Az tény, hogy Edward nagyon jól néz ki, de azt nem értem, hogy miért nézett. Jó, jó. Új lány vagyok, de ez akkor is zavaró.

Anya még nem volt otthon, úgyhogy főztem magamnak ebédet, aztán felmentem a szobámba tanulni.
Ki akartam verni a fejemből a mai napot és azt az édes arcot, ami magával ragadott, így a tankönyveimbe bújtam.
Már csak azt tudom, hogy a könyvek felett aludtam el, és egy furcsa, de szép álomba csöppentem…

***


Másnap reggel korán keltem, és észrevettem, hogy a könyveim nincsenek az ágyamon, helyette az asztalomon voltak szépen rendbe téve.
Biztos anya tette oda őket, mikor hazaért – gondoltam, majd a fürdő felé vettem az irányt.

Még csak egy napja ismerem Edwardot, de máris róla álmodom – elmélkedtem a zuhany alatt. - Első pillantásra beleszerettem volna? Nem, az nem lehet, hisz tegnap láttam legelőször, csak tetszik, ennyi az egész.
Fürdés után lementem a konyhába enni valamit, majd felvettem a kabátom és elindultam a suliba.

Mikor beértem a terembe, Ash és Kate már a helyükön ültek és egyfolytában csacsogtak, így nem vették észre, hogy megjöttem.
Egy szabad hely után keresgéltem, és amikor megláttam, hogy ki mellett van, a gyomrom görcsbe rándult.
Odamentem hozzá, hátha megengedi, hogy mellé üljek erre az órára.
Most is szívdöglesztően nézett ki, bár csak egy fehér póló volt rajta, de még így is minden lány figyelmét felhívta magára.

Már az asztal mellett álltam, mikor rám nézett.
Gyönyörű aranybarna szemei voltak; ilyet még sosem láttam, és ahogy nézett vele, éreztem, hogy az arcomba szökik a vér.
– Szia! – szólaltam meg nagy nehezen.
– Szia! – köszönt mosolyogva.
– Szabad ez a hely? – tudakoltam.
– Igen – bólintott.
– Le... Leülhetek? – kérdeztem lassan, már-már dadogva, Ő pedig csak bólintott.
– A nevem Edward Cullen, Te pedig az új lány vagy, igaz?
– Igen. Jenny vagyok.
– Örülök, hogy megismertelek – mondta mosolyogva, amitől azt hittem, most rögtön elolvadok.
– Én is – mosolyogtam vissza rá.


Elkezdődött a matek óra. Nem tudtam, hogy vele fogok járni erre az órára, mivel tegnap nem volt itt, talán lógott.
Mindegy, nem foglalkoztam vele.
Nagyon figyelnem kellett a tanárra, de még így sem értettem, hogy mit magyaráz, nekem ez tejesen kínai, tök hülye vagyok a matekhoz.
– Segítsek? – kérdezte egy édes hang a fülembe súgva.
– Nem, köszi. Értem – mondtam.
– Én nem úgy látom – mosolygott, és ránézett a füzetemre, én pedig követtem a tekintetét.
Az összes feladat hibás volt, mert a táblára néztem, és teljesen más volt az eredmény, mint nekem.

Mikor megszólalt a csengő, balra fordultam, de már nem volt mellettem Edward. Nem is láttam, mikor ment ki a teremből.
Nem foglalkoztam vele különösképpen, inkább mentem a következő órámra, ami tesi volt.

Bementem az öltözőbe és megláttam Bellát.
Miután átöltöztem, vártam, hogy elkezdődjön az óra.

Csengetéskor megláttam Cullenéket, de csak hárman voltak. Alice, Jasper és Edward.
Nem igaz, hogy nem tudom őt elkerülni, ennyire peches nem lehetek? – gondoltam, mire Edward rám emelte aranybarna tekintetét.

Röplabdáztunk.
Egész jól ment, ahhoz képest, hogy már két éve nem játszottam, bár Belláról nem lehetett ugyanezt elmondani, mert sokszor elesett, és természetesen Edward mindig segített neki felállni.
Én egyfolytában csak őket néztem, aztán hallottam, ahogy a nevemet kiabálják mögöttem.
Megfordultam és a bordásfal egyik vége közelített felém…