2010. augusztus 31., kedd

Könyvajánlás!

Most nem résszel jelentkezem, hanem egy kis ajánlóval. :)
Már régóta fut az interneten egy regény, a címe: Gyémántfiú.
Biztosan hallottatok már róla, de ha nem, akkor most megemlítem Nektek.
Szurovecz Kitti írónőt Robert Pattinson ihlette meg, amikor Robert Budapesten forgatta a Bel Amit, Kittinek pedig - úgymond - a nyomába kellett erednie. :)
Nos, akkor máris mondom, hogy miről is szól a könyv. :)

Nickolas Richards egy egyszerű londoni srác, akinek csupán egy álma van: hogy egyszer elismert színész legyen. Mikor megkapja élete legnagyobb sikert hozó szerepét, Los Angelesbe utazik, ahol megismerkedik Heily Andersonnal. Ennek a szerény és érzékeny srácnak fenekestül felfordul az élete a hirtelen jött sztárságtól, mégis próbál önmaga lenni. A Fényemberek után, több ezren rajonganak érte, és mindent megtesz azért, hogy szerelme és a saját életét a kezében tartsa, ám úgy tűnik, ez nem lesz egyszerű...
Heily Anderson gyerekkora óta a médiában él az anyja jóvoltából. Mindene megvan, amire egy ember vágyhat mégis van valami, ami hiányzik...
Egy szerep és egy film, ami nemcsak sikert, hanem az igaz szerelmét hozza el neki. Egy férfi, aki váratlanul bukkant fel az életében, és sosem tűnik el...
Ha Nick és Heily szerelme kiderül, azzal olyan lavinát indítanak el, ami romba döntheti az egész életüket.
Vajon Nicknek lesz elég ereje, hogy túlélje a médiaforgatagában, vagy a Gyémántfiú megszűnik csillogni?


Bocsi ezért a béna leírásért, most csináltam xD de csak ajánlani tudom a könyvet,, hisz sok izgalom van benne, és olyan érdekes fordulatok, amikre nem is gondolnál :) Hoztam egy kis ízelítőt belőle. :D Véleményem szerint Kitti nagyon eltalálta Robot. :D A személyiség nagyon hasonlít rá, és a családi háttér is, majd meglátjátok, nagyon jó. :D


Egy kis részlet az első oldalról:

Gyémántfiú


„Kicsi Jane! Ez most nagyon fáj. Sosem hittem volna, hogy épp te! Hogy az életed utolsó perceiben itt állsz majd velem szemben. Persze tudtam, hogy egyszer eljön a nap, csak abban bíztam, hogy nagyon-nagyon soká! Kicsi Jane! Könyörögve kérlek, ne gyere közelebb! Élned kell, mert mától az idők végezetéig nem élhetek nélküled…”


Prológus

The New York Times, 2009. szeptember 11.

„Nyolc évvel az ikertornyok tragikus megsemmisülése után újabb katasztrófa miatt lábad könnybe Amerika, s az egész világ szeme. Nickolas Richards, a huszonnégy éves, zseniálisan tehetséges filmcsillag, a szupersztár tini bálvány önkezével vetett véget az életének- legalábbis minden jel erre utal. A fiatalember ruháit és iratait a Golden Gate híd egyik pillérén találta meg egy munkás három nappal a színész eltűnése után. Azóta búvárok keresik Nick testét az öbölben, eddig eredménytelenül. Ám az idő múlása csakis arra enged következtetni, hogy az ifjú tehetség már valóban nincs az élők sorában. Nemcsak Londonban élő családját, barátnőjét, Heily Anderson színésznőt sújtotta porig Nick öngyilkosságának híre. Világszerte, rajongók milliói gyászolják a Gyémántfiút. Az elhunyt tehetséget a Diamond Filmstúdió saját halottjának tekinti. Nyugodjék békében.”


Remélem, felkeltette az érdeklődéseteket ez a kis részlet, hisz, ahogy jobban belemerültök az olvasásba, úgy fog titeket is elvarázsolni a történet, mint engem. :) Személyes kedvencem. :)
Ha van kedved, nézz be Kittihez, és írhatsz neki véleményt, vagy ha kérdésed van, akkor azt is bátran felteheted neki:)

http://www.szuroveczkitti.hu/
Gyémántfiú első fejezete, oldalt pedig a többi

2010. augusztus 26., csütörtök

9. fejezet - A randi



Megjöttem a frissel! :) Köszönöm a bétázást Nillámnak. :) Remélem, tetszik majd nektek, és írtok pár kommentárt.:D
Puszi


MÁSNAP REGGEL KICSATTANÓ ÖRÖMMEL KELTEM, és mosolyogva készültem, ahogy belegondoltam, csak néhány óra, és találkozom vele.
Persze anya nem tudta, hogy mi ütött belém, de én csak egy puszit adtam az arcára, majd kiléptem a házból, és a suli felé vettem az irányt.

*


A szekrényem előtt álltam, és pakoltam be a könyveimet, amikor a táskámból kiesett egy papír. Lehajoltam érte, majd szétnyitottam, és olvasni kezdtem.

Tudom, még nem jöttél rá, ki vagyok, de olyan közel vagyok hozzád, hogy azt nem is gondolnád. A titkos hódolód

Most nem tudtam, hogy mit kellene gondolnom róla, és még ötletem sem volt, ki lehet ez a srác. Közel hozzám? Hát… Talán az egyik padtársam, vagy nem tudom. A barátaim közül biztos, hogy senki mivel mindenkinek megvan a maga párja - gondoltam, miközben a zsebembe süllyesztettem a papírt. Edward sem lehetett, hisz neki ott van Bella, szóval valaki, aki egyedül van, és folyton engem bámul, de ilyet nem tudtam mondani. Zavart ez a titkos hódoló, hisz ott volt Paul, persze ez a srác hamarabb találkozott velem, mint Ő. De akkor is! Kedves, hogy így akarja a tudtomra adni, tetszek neki, de akkor vállalja fel magát, vagy adjon valami távpontot. Mi van, ha nekem nem jön be ez a fiú? Akkor feleslegesen próbálkozott. Ha mondjuk, tudnám, hogy ki az, akkor üzenhetnék neki valami ilyesmit: Bocsi, de ez nem menne. Vagy hasonlót. De megvan az esélye annak, hogy ha rájövök, ő letagadja a levelet, amit küldött.

Hirtelen eszembe jutott a délután, és Paul, majd azon kaptam magam, hogy azt tervezem, mit vegyek fel. Lehet, hogy nem randi, de mi ez, ha nem az? Ráadásul zavarban volt, mikor megkérdezte, lenne-e kedvem vele találkozni. Akaratlanul is az elmémbe kúszott az előző este. A fekete szemek kutató tekintete, a mosoly, ami az ajkain játszott valahányszor egymásra néztünk. Talán csak Bella vette észre ezeket a jeleket, vagyis csak remélni tudtam. Csak azt tudtam, hogy meg akarom ismerni; mindent tudni akartam róla.

Bezártam a szekrényem, és mikor megfordultam, Alice és Edward rosszalló tekintetével találtam szembe magam. Nem tudtam, hogy most azért ilyenek, mert Edward hallotta a gondolataimat, vagy valami más az oka. Már tettem volna fel a kérdést, de Alice megelőzött.
- Rossz, nagyon rossz ötletnek tartom a ma délutánt – szólt határozottan, és karba fonta maga előtt a kezét. – Edwardnak igaza volt, nem kellett volna lemenned La Push-ra.
- Mert Edward olyan jól ismeri őket – mondtam, mintha az illető ott se lett volna.
- Többet tudunk róluk, mint te, hidd el. – Semmi harag nem volt a hangjában, és aggódva nézett engem. A legjobb barátom, és értékelem, hogy így aggódik értem, de csak egy srácról van szó, nem hiszem, hogy bántana. Nem tűnt olyannak. Kezdtem érteni, hogy Bella miért mondta azt, hogy túlzásba viszi az aggódást.
- Akkor megosztanátok velem is? – kérdeztem, mert nem igazán értettem őket.
- Azzal nem oldod meg – intézte szavait Alice a bátyjához.
- Mit tervez? – tettem fel a kérdést, de Edward közbeszólt. Miért is hagyná, hogy megtudjam, mit látott a testvére. Alice nem beszél csak úgy magában.
- Szerintem nem kellene vele találkoznod, nem ismered még Pault – ráncolta össze a szemöldökét. Ez nagyon szexinek találtam volna, ha nem bosszantott volna fel már a beszélgetésünk elején.
- Ha nem engeded, hogy találkozzak vele, akkor sosem fogom megismerni. Edward, nem vagy az apám! Értékelem, hogy ennyire aggódtok értem, és nem akarlak titeket megbántani, de akkor is találkozom vele. Ti most azt hiszitek, hogy hibát követek el. Ha ez így van, akkor elmondom, hogy az ember a hibáiból tanul. Majd én megítélem, milyen ember.
- Nem akarjuk, hogy bántson – mondta szomorúan Alice, én ráemeltem a tekintetem.
- Nem fog, és nyugodj meg, nem jöttünk össze, csupán találkozunk – mosolyogtam, miközben megszorítottam a kezét.
- Csakhogy nem látok semmit sem – suttogta úgy, hogy ne halljam meg, de közel álltam hozzá, így meghallottam.
- Talán a sors akarja, hogy meglepetés legyen a jövő – mondtam, majd elköszöntem, és órára siettem.

Egész nap azon volt barátnőm, hogy lebeszéljen róla, és még Jasper is velünk volt, de nem tudtam, hogy miért. Talán azért, hogy ő is mondjon olyan bölcsességeket, mint Edward. Matematikaórán folyton leveleket írt nekem, és próbált meggyőzni, hogy mondjam le a találkát. Például, hogy „Kérlek, gondold meg. Nem akarom, hogy bajod essen”. Ez olyan volt, mintha Paul valami vadállat lenne. Bármit bevetett csakhogy otthon maradjak. Azt is kitalálta, hogy elmehetnék hozzájuk, vagy valahova, esetleg otthon beszélgethetnénk. Persze csábító volt az ajánlat, de még ez sem volt elég.
Mikor vége lett az órának csak annyit mondtam gondolatban, hogy: Ez nem jött össze.
Persze szívesen ismertem volna meg a családját, hisz már sokszor említette, mennyire szeretne már megismerni engem a szülei, Esme és Carlsile. Azt hiszem, így hívták őket.

Az ebédlő felé menet találkoztam Kate-tel, aki mellett ott állt Ashley, Julie és a srácok. Szomorúan nézett rám, én pedig lehajtottam a fejem, és úgy mentem be a menzára, és ültem le egy üres asztalhoz.
Alice-ékhez nem akartam ülni, mert akkor megint kezdődnének a meggyőzések, amit nem szerettem volna. Tényleg nagyon aranyosak voltak, hogy ennyire a szívükön viselték az esetleges csalódásomat, de én hozom a döntéseket, amiket majd barátnőm lát meg.
Hamarosan beléptek az ebédlő ajtaján Kate-ék, én pedig rájuk emeletem a tekintetemet. Láttam, hogy ide akart jönni hozzám, de mintha valami visszatartotta volna. A hátam mögé nézett, majd lehajtotta a fejét, és leült az asztalukhoz. Megfordultam abba az irányba, amerre ő is nézett, és észrevettem a felém közeledő párost. Hátradőltem a székben, és nagyot sóhajtottam. Helyet foglaltak előttem, én pedig rájuk néztem. Tényleg nem volt kedvem a délutánról beszélni velük, de úgy döntöttem, nem hagyom, hogy lelombozódjon a kedvem.
Bella mosolyogva nézett rám, majd enni kezdte a salátáját, ami a tálcáján volt, én pedig inni kezdtem az ásványvizemet. Edward nem változott reggel óta. Rosszalló tekintete már frusztrált, és gondolatban megmondtam neki, hogy ne nézzen rám úgy, mert nem szeretem. Idegesített. Rendben, vámpír, de akkor sincs több joga, mint nekem. Attól, hogy tovább él, mint én az semmivel sem jobb.
Mérges voltam rá, és csak a düh beszélt belőlem. Eszem ágában sem volt bántani őt a szavaimmal, hisz mindig kedves volt velem. Ránéztem, és amint találkozott a tekintetünk, abban a pillanatban mindent elfelejtettem. Elvesztem a kavargó mézben, és úgy éreztem, mintha megmártóztam volna benne. Nem volt idő számomra, és tudtam, hogy nem menekülhetek. Láttam, hogy arcizmai megmozdulnak, és tudtam, hogy mosolyog a diadalmán. Sikerült elfeledtetnie velem, hogy miért vagyok rá mérges. Tudtam, hogy majd meg akar szólalni, de szerencsére Bella megelőzte, így elszakítottam a tekintetemet az aranybarna szempártól, és ránéztem. Edward direkt vetette be ezt a nézését, és mióta ismerem, rájöttem, hogy sokszor ezzel éri azt, hogy azt tegyék az emberek, amit ő akar. Mintha hipnotizált volna, de ez nem az volt. Én legalábbis ellenálltam ennek a tekintetnek, mert észhez térítettem magam. Persze, ez ritkán sikerült, de legtöbbször egyetértettünk.
- Szerintem jó, hogy találkozol Paullal – mondta Bella, miközben ő is az ásványvizét iszogatta. Edward hitetlenkedve meredt szerelmére, én pedig elmosolyodtam. Legalább egy valaki, aki jó ötletnek találja a találkozást. – Így jobban megismerheted.
- Igen, szerintem is. Te legalább egyetértesz velem, nem úgy, mint egyesek. – Itt Edwardra néztem, aki összeszorította állkapoccsal nézett rám. Én is mérges voltam rá, hisz bevetette azt a nézést.
- Nem tudom, hogy miért ilyenek a többiek, bár igaz, hogy Paul eléggé… forrófejű. Hamar dühbe jön – húzta el a száját. – De nagyon vicces is tud lenni – mosolyodott el.
- Nem hiszem, hogy felidegesíteném őt – mondtam.
- Pedig nagyon jó vagy ezen a téren – morogta Edward, én pedig majdnem olyat gondoltam róla, amit magam is megbántam volna.
- Mondd, miért utálod őt ennyire? – tettem fel a kérdést, ami megfogalmazódott bennem. Egy ideig nézett, majd elfordította a fejét, és a testvéreire pillantott. Tudtam, hogy nincs oka rá.

* *


Amikor hazaértem, bementem a fürdőbe, és lezuhanyoztam. Meg kellett nyugodnom, és a langyos víz segített ellazítani az izmaimat. Még volt két órám a találkozóig, így megmostam a hajamat, és megszárítottam; ezzel lement egy jó félóra. Fürdés után a szekrényem elé álltam, és válogatni kezdtem a ruháim között.
Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Minden lehetséges ruhadarabot rádobtam az ágyamra, és válogatni kezdtem.

Először felpróbáltam egy fehér alapon, fekete írással díszített pólót, egy kék, csőszáru farmerhez, de nem tetszett. Persze egy hétköznapi találkozóra tökéletes lett volna, de ez most nem az az alkalom volt. Elvettem az ágyról egy kék mintás felsőt, de valahogy ez sem nyerte el a tetszésemet.

Már félórája válogattam a ruhák között, mikor Edward csakúgy beugrott az ablakon, én pedig döbbenten meredtem rá, ahogy ő is, hisz csak egy nadrágban és melltartóban álltam előtte. Magam elé tartottam a kezemben levő ruhadarabot, és mérgesen néztem rá, persze Ő azonnal elfordította a fejét. Ne értettem, hogy mit keres itt, de ha azért jött, hogy megállítson, akkor már mehet is.
- Nem akartam csak így beállítani, főleg nem hívatlanul, de… - Nem hagytam, hogy befejezze, mert közbevágtam a kérdésemmel.
- De mi? – kérdeztem.
- Bocsánatot szerettem volna kérni. Igazad van, nem vagyok az apád, de attól még aggódhatok érted, és abban is igazat adok neked, hogy semmi jogom nincs megmondani neked, mit csinálj, vagy kivel legyél. Ne haragudj! – kért bocsánatot, és megbánó arccal nézett rám. Csak álltam magam előtt tartva a pólót, és néztem tökéletes arcát, ami teljes megbánást mutatott, ahogy a szemei is. Már másodjára kért bocsánatot, és úgy gondoltam, hogy mindkét esetben ő volt a hibás.
- Nem haragszom – szólaltam meg végül, ő pedig elfordította a fejét, hogy fel tudjak rendesen öltözni. Kicsit zavarban voltam, hisz még egy fiú sem látott félmeztelenül.
- Segítsek ruhát választani? – kérdezte, és neki támaszkodott a falnak, én pedig ráemeltem a tekintetem. Hirtelen nem tudtam megszólalni, és elgondolkoztam. Hisz ő pasi, meg tudná mondani, hogy mi állna nekem jól, és mi nem. Miért ne?
- Azt megköszönném – mosolyodtam el, majd lehuppantam az ágyra, és ő is követte a példámat.

A segítségével elég hamar meg lett az a bizonyos ruha, én pedig mosolyogva néztem magam a tükörben. Nem látszottam dagadtnak, és kijelentettem, hogy kész vagyok ruhailag, már csak egy kevéske festék és végleg elkészülök.
Persze miközben válogattuk a ruhákat nagyon jól elszórakoztunk. Őszintén megmondta, hogy melyik áll nekem jól, és amelyikre azt mondta, ”Nekem ez valahogy erőltetettnek tűnik”, azt bezsákoltam, és kivittem a gardróbba, talán még jó lesz valamire. Régebben csak azért vettem meg azokat a ruhákat, mert a barátnőim meggyőztek róla. Szerencsére Edwarddal selejteztünk is egy kicsit.
Végül is egy fekete alapon kék mintás toppnál és csőszárú nadrágnál maradtunk. Úgy gondoltam, hogy a fekete topánkámat, és a farmerdzsekimet veszem fel hozzá, Edward pedig egyetértett velem. A hajamat megfésültem, és egy halvány sminket tettem magamra, a számra pedig egy színtelen ajakfényt vittem fel, majd befújtam magam parfümmel. Még írtam anyunak egy levelet, hogy: Elmentem, majd estefelé jövök.

Még félóra volt a találkáig, én pedig nagyon izgultam. Fel-alá járkáltam a házban, Edward pedig nem győzött nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Neki könnyű volt, mert nem kellett kiöltöznie egy randevúhoz sem, hisz ő mindenben jól nézett ki, és ha valamelyik lány meglátta, rögtön elolvadt tőle. Ezen csak nevetett, én pedig leültem a kanapéra, és az órát kezdtem bámulni. Féltem, hogy mi lesz akkor, ha Paul meglát. Talán nem is fogok neki tetszeni.
- Ne mondj ilyet, és ne félj, tetszeni fogsz neki – mondta Edward, miközben leült mellém.
- De mi van, ha meglát, és akkor azt mondja, hogy…
- Hogy milyen csinos ez a lány - mosolygott, én pedig ráemeltem a tekintetemet, és elpirultam. – Le se fogja venni rólad a szemét, ha meglát. Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – sütöttem le a szemem, majd nagy levegőt vettem, és újra az órára néztem. Felálltam a kanapéról, Edward pedig követte a példámat. Magamra kaptam a kabátomat és a cipőmet, majd még egyszer utoljára belenéztem a tükörbe.
- Minden rendben lesz – állt mögém Edward, miközben engem nézett a tükörben, én pedig elmosolyodtam. Megfordultam, és egy puszit adtam az arcára, majd elköszöntem tőle, aztán a park felé vettem az irányt.

Épp időben értem a parkhoz, és tekintetemmel keresni kezdtem Pault. Féltem, hogy nem jön el, hogy felültet, én pedig csalódottan megyek haza. Igyekeztem nem túl feltűnően nézelődni, de persze nem kellett sok idő, mire kiszúrtam őt egy padon ülve. Most nem félmeztelenül volt, hanem egy fehér pólót, egy hosszúnadrágot és egy fekete cipőt viselt. Pedig nem bántam volna, ha csak egy rövidnadrág lett volna rajta.
Hevesen verő szívvel közelítettem hozzá, és amint megpillantott, felállt, s mosolyogva indult el felém. Félúton összetalálkoztunk, majd megálltunk egymással szemben, és csak néztük a másikat, közben egy-egy sziával köszöntöttük a másikat. Lehajolt hozzám, és két puszit adott az arcomra, majd helyet foglaltunk azon a padon, ahol nemrég még ő ült.

Először nem szólalt meg egyikünk sem, végül ő törte meg a csendet. Én valahogy nem tudtam sosem kezdeményezni, így vártam, míg a másik nyit. Szerencsére ez nem tartott tovább egy percnél.
- Féltem, hogy nem jössz el – mondta, és mintha nehezen jöttek volna a szavak az ajkára.
- Én is pont ezt gondoltam rólad – mosolyodtam el, miközben felnéztem a fekete szemekbe, amik az első találkozáskor megfogtak.
- Egyébként… Nagyon csinos vagy – bókolt, én pedig elpirultam. Ugyanazt mondta, mint Edward. Mégiscsak ért valamit a ruhákhoz – gondoltam, de gyorsan kivertem a fejemből Őt.
- Köszönöm.
- Sétálunk? – tudakolta, én pedig mosolyogva bólintottam. Felálltunk, majd az egyik irányba elindultunk. Nekem mindegy volt, merre mentünk, csak az számított, hogy vele voltam. Ez most úgy hangzott, mintha szerelmes lennék belé, pedig nem. Legalábbis még nem.

Csak beszélgettünk, és úgy éreztem, hogy kezdem megismerni az igazi énjét, és teljesen más srác volt, mint akit La Push-on mutatott. Egy mosolygós, nem nagyképű, vicces és aranyos fiút ismertem meg a személyében. Természetesen tudtam, hogy azért van benne az a tipikus fiú, aki lepacsizik, vagy játékosan verekedni kezd az egyik haverjával. Paul nem olyan volt, mint Mark, Zac vagy Tom. Ő más volt, mert a gyönyörű izmok mögött volt némi ész is. De még korai volt a kijelentésem, mert még nem ismertem elég jól. Tudtam róla egy s mást, de úgy igazából rejtély volt számomra. Lehet, hogy beképzeltem, de úgy éreztem, titkol valamit. Nem akartam rákérdezni, azt szerettem volna, ha magától mondja el nekem.
Mintha megnyílt volna nekem, bár láttam, hogy zavarban van, de biztos nem annyira, mint amennyire én voltam. Jó volt vele lenni, de mintha aggódott volna valami miatt. Nem értettem, de inkább nem kérdeztem meg, hogy miért.

Néhány perc gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk moziba, és megnézünk valami jó kis filmet. A címét nem tudtam, de egy vígjáték volt az biztos. Olyan sokat nevettem rajta, hogy már könnyeztem is, és ezzel nem voltam egyedül. Néha éreztem magamon Paul perzselő tekintetét, és olyankor mindig felé fordultam. Csak a film fénye világította meg az arcát, így nagyon sokáig csak egymást néztük, én pedig belevesztem az éjfekete szempárba. Éreztem, ahogy forró kezét az enyémre helyezi, én pedig elmosolyodtam, ahogy ő is. Összekulcsolta a kezünket, majd még hosszú perceken át egymást néztük, majd visszafordultunk a film felé.

* *


Kézen fogva jöttünk ki a moziból, majd indultunk el egy éjjel-nappaliba, mert már mindketten éhesek voltunk. Nem ettem semmit, mielőtt elindultam volna, és úgy tűnt, hogy ő sem. Kétszer, vagy háromszor annyit evett, mint én, de csak mosolyogtam, mert olyan édes volt, ahogy evett. Mint egy kisfiú, aki már farkaséhes volt, és anyuci főztjét várta.
Nem tudom, honnan jött ez a hasonlat, de csak ezzel tudtam magamban kifejezni azt a látványt, amit nyújtott. Nem érdekelt, hogy mindenki minket bámult, csak az számított, hogy vele vagyok; hogy mutatta jelét annak, igenis érdeklődik irántam.

Amikor megvacsoráztunk, és fizettünk, visszamentünk a parkba, s beszélgettünk. Ugyan arra a padra ültünk le, ahonnan elindultunk. Kicsit hideg volt, de valamiért Paulból csakúgy áradt a melegség. Akár egy radiátor.
Mivel látta, hogy kezdek fázni, átkarolta a vállam, és magához ölelt. A teste melege még így, ruhán keresztül is érezhető volt, én pedig attól tartottam, hogy lázas. Nem szerettem volna, ha megfázik, mivel csak egy pólót viselt, semmi kabát, rajtam pedig volt, de még így is fáztam.
Eleinte zavarban voltam, de ahogy teltek a percek úgy lazultam el.

Csak beszélgetünk az egyszerű hétköznapjainkról. Persze, nekem unalmasan telt, de talán a parton sokkal izgalmasabb lenne. Főleg, ha ő is velem van.
Nem tudom miért, de vonzott az ajka. Erős késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, mégse tettem. Majd ha ő kezdeményez.

Vállára hajtottam a fejem, ő pedig erősebben ölelt magához. Tényleg kezdett érdekelni a testének melege, így rákérdeztem.
- Miért ilyen forró a tested? Nem vagy te lázas? – tudakoltam, miközben felnéztem a fekete szemekbe.
- Nem, nem vagyok lázas, szimplán ilyen a testhőmérsékletem. Ez velem jár – mondta, miközben egy kósza tincset tűrt a fülem mögé. – De lehet, hogy miattad van – vigyorgott, mire én elpirultam, és elmosolyodtam. – Tudod, már vártam a délutánt – kezdte, én pedig ismét felnéztem rá. – A fiúkat már megőrjítettem, mert nem figyeltem rendesen – nevetett. Hát igen, pasik, de nagyon tudják álcázni, hogy annyira nem is érdekli őt a lány, ám igazából nem így van. Csak a haverjaiknál öltik fel magukra azt az álarcot. – Még fázol? – kérdezte, és mosolyogva lenézett rám.
- Igen, egy kicsit – mondtam, de az igazat megvallva már nem rázott a hideg, csupán jó érzés volt a kajai közt lenni. Az illata pedig… huh… Nem mondom, hogy jobb, mint Edwardé, de rosszabb sem. Ez is elkábított, és vonzott.

Mintha egyre gondoltunk volna. A tekintetünk összefonódott, és elvesztünk egymás szemében. Csak néztem az éjfekete szempárt, s most először nem pirultam el, és nem fordítottam el a fejemet. Beletúrt a hajamba, majd lassan közeledni kezdett arca az enyémhez.
Erre vártam, mióta megláttam, bár még magamban sem gondoltam igazán bele. Feltettem a kérdést, vajon milyen a csókja? Olyan, amilyen a többi srácé, vagy más? A volt barátom nem volt valami jó benne, de az előtte levő igen. Mégis vele voltam.
Azonnal elhessegettem a múlt képeit a fejemből hisz az elmúlt, és most a jelenre kellett koncentrálnom. Itt voltam egy jóképű indiánfiúval, akivel, sokkal jobban éreztem magam, mint eddig bárki mással – Edwardon kívül, de ő csak barát volt.

Forró ajkait az enyémre tapasztotta, majd lassan, gyengéden becézgetni kezdte őket. A csókja szenvedélyes volt, én pedig úgy éreztem, hogy menten kiugrik a szívem a helyéről. De lehet, hogy csak azt hittem, de tudtam, gyorsabban ver a szokottnál.
Közelebb húzta arcomat az övéhez, és elmélyítette a csókot, én pedig a nyakára tettem a kezem, s úgy csókoltam tovább. Karjával magához vont, én pedig jobban átöleltem őt.

Levegő után kapkodva húzódtunk el egymástól, majd forró homlokát az enyémnek támasztotta. Mindketten elmosolyodtunk, majd egy hosszú puszit adott a számra, és összekulcsolta a kezünket.

Hazafelé menet hol beszélgettünk, hol csendbe burkolóztunk, de ez nem az a kínos hallgatás volt. Nem akartam még hazamenni, de azt „mondtam” anyunak, hogy estére otthon leszek, nem szerettem volna, ha aggódik miattam.
Lehet, hogy első randin nem kellett volna csókolóznunk, de ha mindketten akartuk, akkor miért ne?
Lassan lépkedtünk fel a lépcsőn, majd leültünk a padra a teraszon. Reméltem, hogy anya nem hallgatózik, vagy leselkedik, de volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek. Ez Paul volt. Folyamatosan engem bámult, és fekete szemei mosolyogtak.

Megbeszéltünk egy újabb találkozót, amit már vártam, pedig még el sem kezdődött a következő nap.
- Megvárhatlak az iskola előtt, ha végeztél? – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem mosolyogva, majd felálltunk, és a bejárat elé sétáltunk. – Köszönöm ezt a szép délután, és estét – mondtam, és éreztem, hogy a vér az arcomba tódul.
- Én köszönöm – mosolygott, majd közelebb lépett hozzám, miközben kezünket összekulcsolva lehajolt ajkaimhoz, és megcsókolt. Kezét a derekamra helyezte, én pedig nyaka köré fontam a karomat. Ugyanúgy elmélyítette a csókunk, mint a parkban. Teljesen magához vont, így még ruhán keresztül is éreztem kidolgozott izmait. A forró testét már megszoktam, így már csak kellemes melegnek tűnt.

Amikor véget ért a csókunk, jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd megvárta, míg bemegyek a házba, és csak utána ment el, de még visszanézett, én pedig elmosolyodtam. Az ablakból figyeltem távolodó alakját, majd vigyorogva siettem fel a szobámba.
Úgy tűnt, hogy anya még haza sem ért, így a neki írt levelet összetéptem, és kidobtam a szemetesbe, majd elmentem zuhanyozni.
Tényleg boldog voltam, és nekem volt igazam Paullal kapcsolatban, Edward pedig tévedett. Teljesen más volt, mint aminek elmondta. Nem tudtam, hogy miért utálják így egymást. Eszembe jutott az, hogy talán kikezdett Bellával Paul, miközben tudta, hogy Edwarddal van, de ezt gyorsan elvetettem. Hisz Edward Jacobra féltékeny, nem pedig Paulra. Nem akarta, hogy Bella lejöjjön velem a partra, és ez bizonyára Jacob miatt volt.

Mosolyogva léptem ki a fürdőből, majd visszamentem a szobámba, de amikor beléptem a helyiségbe, rögtön megtorpantam, hisz az ablakom nyitva volt. Ez csak egyet jelenthetett. Edward itt járt, vagy jelenleg is a szobámban tartózkodik. Felkapcsoltam a villanyt, majd megpillantottam őt az egyik sarokban. Nem értettem, hogy mit keres itt ilyenkor, de tudtam, hogy úgyis elmondja, ha pedig nem, akkor megkérdezem, tőle.
Odasétáltam az ágyamhoz, majd betakaróztam, tekintetemet pedig Edwardra szegeztem.
- Én… Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e – mondta, miközben lassú léptekkel az ágy felé közeledett.
- Amint látod, remekül vagyok – mosolyogtam. – Mióta vagy itt? – kérdeztem, mert mikor feljöttem, akkor még nem volt a szobámban.
- Mióta Alice újra látott téged – felelte, én pedig nem értettem semmit. Egy egyszerű kérdést tettem fel, ő pedig – számomra - egy kicsit bonyolult választ adott rá.
- Bocsi, de ezt most nem értem. Megmagyaráznád, kérlek? – kértem meg, ő pedig bólintott.
- Tudod, őket nem látja Alice. Ha velük vagy, a jövőd eltűnik, nem lát semmit. Ez olyan, mintha sötétben tapogatóznál. Miután Paul elment a közeledből, újra látta a döntéseidet, mint például a fürdés.
- Értem. Szóval az indiánokat nem látja, hm… - Legalább nyugodtan dönthetek bármiről, nem kell attól félnem, hogy valaki meglátja – gondoltam.
- Jenny, aggódtunk érted – nézett rám szomorú szemekkel.
- Edward, nem bántott – mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem a parkban történtekre.
- Igen, azt látom. De vigyázz vele, kérlek.
- Vigyázok, ígérem. Tudom, hogy csak meg akarsz védeni - mert állítólag jobban ismered, mint én -, de ha tévedek, akkor majd elmegyek hozzád és azt mondom: Igazad volt – Ő csak bólintott, majd elmosolyodott. – Na, menj Bellához, már biztos vár – mosolyogtam, majd lefeküdtem a párnámra, ő pedig elindult az ablak felé. – Ja, és Edward! – szóltam utána, mire visszanézett rám. – Kérlek, mondd meg Alice-nek, hogy minden rendben, és puszilom.
- Átadom. Jó éjszakát!
- Neked is! – kuncogtam, ahogy eszembe jutott, hogy nem is alszik. Kiugrott az ablakon, én pedig mosolyogva merültem el az álmok tengerében.

2010. augusztus 25., szerda

Vámpírcsók

Sziasztok!
Most nem résszel jöttem, de lehet, hogy holnap már felkerül. :)
Egy kis blogajánlóval jelentkezem. :D Hogy Nilla szavaival éljek(remélem, nem haragszol). Néhány elvetemült lány, név szerint: Evelyn, Griffnixi, Fanee, Melody, Nilla, és jómagam, pár hete elkezdtünk egy új történetet, amit mint láthatjátok, sokan írunk.
A címe: Vámpírcsók.
Evelyn ötlete volt. Ez a történet nem Twilightos. Olvastam az első fejezetet, ami - szerintem - fantasztikus lett! Én nagyon imádom!
A történetet - vagyis inkább Evelynt - az Interjú a vámpírral című könyv ihlette. Nem tudom ki látta a filmet, amiben Brad Pitt, Tom Cruz, Kirsten Dunst és Antonio Banderas a főszereplő. Nekem nagyon tetszett a film, és vagy százszor láttam. Remélem, adtam egy kis segítséget, akinek nem rémlett volna. :) Nem a filmre épül, hanem a Vámpírkrónikák első kötetére, vagyis erre.
Remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket, és benéztek! ;)

http://www.vampircsok-evelyn.blogspot.com/

2010. augusztus 21., szombat

Díj!




Megírod hogy kitől kaptad.
Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.
Hagysz náluk egy megjegyzést.

Köszönöm a díjat Elle.Pro-nak :) Nagyon aranyos vagy, drágám. (L):)
[Ha az "Elle"-re kattintotok, akkor az egyik, ha a "Pro"-ra, akkor a másik blogját tekinthetitek meg.:)]

Öt dolog magamról:
Kedvenc szereplőm az Alkonyatból Alice & Jasper. :D
Néha hajnalig fent vagyok, mert írok. :)
Néha túlságosan sokat beszélek...
Ha felidegesítenek, elviselhetetlen vagyok.
Sokáig gondolkodom, hogy mi legyen egy fejezetben, és a Jennys 2. részét, már jóval az elkezdése előtt kitaláltam, a végével együtt. (Persze, az eleje, és a vége volt meg igazán:$)

Öt ember
Ez nekem mindig is nehéz volt....
Kemrám
Đóri
Szandee
Lilla
Evelyn

Még egyszer köszönöm Elle.Pro-nak :) Imádlak :)(L)
Puszi

P.S.: Rész nem tudom, hogy mikor lesz, de igyekszem vele. :)

2010. augusztus 15., vasárnap

Szemem fénye!



Köszönöm a díjat Kate-nek. Nagyon aranyos vagy. Megtiszteltetés, hogy én is a szemed fénye vagyok.:)

5 ember, akiknek tovább küldöm:
Nilla
Evelyn
Kemra
Becca
Elle.Pro

Még egyszer köszönöm.:)

2010. augusztus 14., szombat

8. fejezet - Paul



Sajnálom, hogy ennyit késett a rész. :S De most itt van, remélem tetszik, és írtok néhány kommentárt:D
A bétázást pedig köszönöm Nillának és Evynek:P Aranyosak vagytok:)
puszi


NEM, FIGYELTEM A TÉVÉRE, INKÁBB GONDOLKODNI KEZDTEM, de eldöntöttem, hogyha Bella nem ér haza öt percen belül, utána megyek, nem érdekel, ha ezzel megszegem a szerződést. Ám, amíg várakoztam, a legjobb barátomon kezdtem elmélkedni.
Kedves lány, és ami azt illeti, megkedveltem. Nagyon jó barátnők lettek Bellával, s úgy tűnik, köztünk is alakulóban van ez a barátság. Ahogy ígérte, meg sem próbál elcsábítani, mert tudja, hogy van valakim, akit szeretek; a lányok a suliban már mások. Mindenképp fel akarják magukra hívni a figyelmem, de engem nem érdekelnek. Szerintem, Jenny egyáltalán nem hasonlít Bellára, talán annyiban, hogy ember és tetszek neki, de másban nem. Hallom a gondolatait, bár néha el tudja rejteni előlem, de nem sokáig. Rosalie is kedveli valamennyire, hisz nem velem van, ráadásul nem akar vámpír lenni, mint Bella.
Igen, Bella.
Évtizedeken át egyedül voltam, aztán jött Ő, és minden megváltozott… Beleszerettem, pedig nem szabadott volna. Majdnem mindketten meghaltunk az én ostobaságom miatt.
De, hol van már Bella? Már rég itthon kellene lennie. Mi van, ha valami baja esett? Ha bántotta Jacob én…

Gondolatmenetemet léptek zaja zavarta meg, amik a szoba felé tartottak, majd belépett a helyiségbe, és felkapcsolta a villanyt. Először megijedt, majd elmosolyodott.
– Szia! – Jött közelebb, majd helyet foglalt az ágyon.
– Már kezdtem aggódni miattad – ültem mellé, és átkaroltam a derekát, majd egy puszit adtam a homlokára, miközben magamhoz öleltem.
– Jake sose bántana – húzódott el. – Kutya szagom van – magyarázta kérdő tekintetemet látva, de engem most nem érdekelt, csak az, hogy újra velem van.
– Megkérdezhetem, hogy hol voltál ennyi ideig? – néztem rá, ő pedig felém fordult, mivel a székre rakta a pulóverét.
– Billyék meghívtak magukhoz vacsorázni. Nem mondhattam nemet, hisz a barátaim.
– Értem – álltam fel az ágyról, majd odasétáltam hozzá, és megcirógattam az arcát.
– És Te? Mit csináltál, míg távol voltam? Csak nem itt feküdtél az ágyamon egész idő alatt? – kérdezte, és megfogta a kezemet, majd leültünk az ágyra.
– Nem, Jennynél voltam.
– Jennyél? Miért? – kérdezte meglepetten.
– Én is vágytam egy barát társaságára; Ő az első számú barátom, és azt hiszem az egyetlen ember is, aki tudja, hogy mi vagyok, s elfogad, mint barát – mosolyogtam. – Tudod, beszélgettünk, és valahogy megemlítettem neki Jacobékat. Nem tudom, hogy hogyan történt.
– Te… el… Mit reagált rá? Már ő is tudja? – kérdezte.
– Nem, nem tudja. Még nem is sejti, hogy Jacob és a többiek mik is valójában.
– Huh… az jó – könnyebbült meg.
– Azt hiszi, hogy az erdőben vannak a farkasok, nem a rezervátumban – mondtam, és ránéztem. – Fél tőlük. Jobban, mint a vámpíroktól - mosolyogtam, erre Bella is elnevette magát, majd felállt mellőlem, s kivette a pizsamáját.
– Mindjárt jövök, csak lezuhanyozok – azzal már ment is.

Félóra múlva visszatért a szobába, én pedig az ágyán feküdtem, majd bemászott mellém, és fejét a mellkasomra hajtotta.
– Jó éjt.
– Neked is – mondtam, majd megpusziltam a homlokát.


(Jenny szemszöge)


Másnap korán keltem, mert nem tudtam aludni a rémálmomtól, amikben farkasok voltak. Kár volt megemlítenie Edwardnak... Még mindig magam előtt láttam a farkast, és úgy tűnt, hogy éhes. Fogvicsorgatva közelített felém, én pedig csak hátráltam és hátráltam. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, s éreztem, hogy meg fogok halni. Egész testemben remegtem, a lábaim meg-megrogytak, de egész végig az ellőttem álló állatot bámultam.
Épp rám akart ugrani, mikor felültem az ágyban, és levegő után kapkodva nyugtattam magam, hogy nem tud felmászni egy farkas sem a szobámba.

Lassan lementem a konyhába, és észrevettem, hogy anya még itthon van, aztán eszembe jutott, hogy előző este említette vacsora után, hogy később kell bemennie dolgozni.
– Jó reggelt! – köszöntem kicsit fáradtan.
– Neked is. Jézusom, de nyúzott vagy! – lepődött meg, mikor felém fordult. – Kérsz egy kávét? – kérdezte.
– Igen, az nagyon jólesne, köszönöm. – Ahogy ezt kimondtam, már előttem volt a gőzölgő kávé. Adtam anyának ezért egy nagy puszit, aztán ment is az előszobába felvenni a kabátját.
– Már mész is? – kérdeztem.
– Igen. Idő van, mennem kell, kicsim – jött oda hozzám, és egy puszit nyomott a fejemre. – Aztán el ne késs! Szia! – köszönt.
– Rendben. Szia! – Mikor ezt mondtam, a bejárati ajtó már be is csapódott.

Mikor megittam a kávém, felmentem lezuhanyozni, majd megmostam a fogam. Bementem a szobámba és felvettem az első ruhadarabot, ami a kezembe akadt. Ez esetben egy világos farmert; egy fekete felsőt és rá egy fehér pulcsit. Ezután leszaladtam a földszintre, s felkaptam a kabátom meg a táskám, majd belebújtam a cipőmbe, és kiléptem a házból.

Igyekeznem kellett, mert szerencsésen elhúztam az időt a zuhanyzással és a kávéval, ezért késésben voltam; főleg gyalog, ráadásul fáradt is voltam.
Nagyon fújt a szél, így a kabátot összehúztam magamon, ahogy csak bírtam.
Ekkor egy dudaszót hallottam meg a hátam mögül, s mikor megfordultam, megpillantottam az ezüst Volvót, majd Edward szállt ki belőle.
– Elvihetünk? – kérdezte, én pedig félénken bólintottam; annyira fáztam, hogy beszélni sem volt kedvem. Kinyitotta nekem az ajtót, és segített beszállni. Köszöntünk Bellával, majd Edward gázt adott, és a suli felé vettük az irányt. – Na? Hogy aludtál? – tudakolta.
– Jól – feleltem. – Te miattad rosszat álmodtam, mert megemlítetted a farkasokat. Ez a Te hibád! – gondoltam. Rám nézett a visszapillantó tükörben, és elmosolyodott. – Ez egy cseppet sem vicces. Hallod? – mondtam még mindig gondolatban.
Még láttam azt a kacér mosolyt az arcán, mielőtt befordultunk volna az iskolához vezető útra.
Ahogy megérkeztünk a suliba, elköszöntem tőlük, majd kipattantam a kocsiból, és besiettem az épületbe.

– Szia! – köszönt rám Ashley, mikor beléptem a bejáraton.
– Szia! Mi újság? – kérdeztem egy mosolyt erőltetve az arcomra.
– Semmi különös. Egyébként már Cullenékkel vagy? – kérdezte, és nézte a mellettünk elhaladó Bellát és Edwardot. Nem tudom, mi üthetett belé, mert Ash nem ilyen volt.
– Nem, miért?
– Mert alig vagy velünk, mindig az egyikőjükkel lógsz – mondta, én pedig döbbenten meredtem rá. Ha csak ennyi a baja, akkor én változtatok rajta.
– Én, sajnálom.
– Sajnálhatod is. Tudod, azt hittem, hogy barátnők vagyunk, de úgy látom, Cullenék fontosabbak, mint mi. Mert ugye, ők menők, mi pedig nem. Bocs! – mondta mérgesen, majd sarkon fordult, és otthagyott. Én csak néztem utána.
Igaza volt, több időt töltöttem Alice-ékkel, mint velük; elhanyagoltam őket, pedig nem ezt érdemelték. Az első napomon máris a baráti körükbe fogadtak, és így hálálom meg nekik? Ez nem szép tőlem. A gond csak az, hogy Cullenék és Ashleyék is külön csoport, én pedig mindegyikőjükkel szeretnék lenni, de nem tudok kétfelé szakadni. Nem megy. Válasszak közülük? Azt hiszem, ez nem fog menni.
– Szia, Jenny! – köszönt egy ismerős hang, én pedig megfordultam, hogy lássam ki az.
– Szia, Alice! – mosolyogtam, majd elindultam a terem felé.
– Úgy látom, Ashley nem nagyon kedvel minket – állapította meg, miközben mellettem lépkedett.
– Nem, úgy látszik, tényleg nem – mondtam.
– Tudtam, hogy sosem lesztek barátnők.
– Ezt, hogy érted? – kérdeztem, és ránéztem.
– Edward nem mondta? – kérdezte értetlenkedve.
– Nem. Miről beszélsz? – Erre megragadta a karomat, és behúzott egy üres terembe, majd a fülembe suttogott.
– Én látom a jövőt.
– Úgy érted, hogy meg tudod mondani, mi lesz a jövőben? – kérdeztem suttogva.
– Igen. – Ezt már normális hangon mondta. – Nem igaz, hogy nem mondta el a bátyám – ingatta a fejét. – Bellának is elmondta, bár… neki is csak később, de akkor is. Azért ezt tudnod kell, hogy ne érjen váratlanul.
– Azt mondta, hogy még nem kell mindenről tudnom, majd eljön az ideje – idéztem néhány szót a mondatából.
– Ez butaság, majd én beszélek vele – szólt határozottan, aztán maga után húzott, mert becsengettek.


Kémia volt duplaórában, mert a nyelvtan elmaradt. Nagyon élvezetes volt mondhatom, azt hittem, hogy felrobbantom a kémiatermet, és amikor meghallottam a csengőt, megkönnyebbültem.
Ahogy kiléptem a teremből Alice-be ütköztem. Vele volt a következő órám, így együtt mentünk. Mondjuk minden órára elkísért, hogy ne legyek egyedül. Kedves tőle, hogy elkísér, de már megszoktam, hogy egyedül megyek mindenhová.
Sokat beszélgettünk, és kezdtem még inkább megkedvelni Alice-t, mert egyszerűen egy tündéri csaj volt. Mindig fel tudott hozni újabbnál-újabb témát, és mindegyiket élvezettel beszéltük ki.
Időnként összetalálkoztam Ashleyvel, aki megvetően nézett ránk, én pedig rosszul éreztem magam. Tényleg nem akartam megbántani, és úgy döntöttem, hogy megbeszélem vele ebédnél.

* *


Most kivételesen egyedül voltam, és haladtam az ebédlő felé, miközben azon gondolkodtam, hogy, hogyan fogad majd. Persze megértem, ha ezután nem akar majd beszélni velem, mert csúnyán viselkedtem. De tudom, hogy mindenki hibázik, hisz emberek vagyunk, mégis, én nem ilyen vagyok. Igenis figyelek a barátaimra, ám Edward teljesen lekötötte a gondolataimat, és ez lett a következménye. Olyan jól elvoltunk Ash-sel, erre mindent elrontok. Legszívesebben elsüllyednék, de a föld nem nyílik meg alattam.

Megérkeztem az ebédlő bejáratához, és félve léptem be a helyiségbe, ahol rögtön megpillantottam őket. Nem volt nehéz, hisz szinte középen állt az asztaluk, s barátnőm épp nagyon magyarázott valamit Kate-nek, aki minden egyes szavára koncentrált.
Nagy levegőt vettem, és elindultam feléjük, de előbb elvettem egy ásványvizet; nem tudtam volna most enni. Féltem a reakciójától, mégis meg kellett tennem. Nem bújhattam el egy mosdóban, s nem maradhatott így a kapcsolatunk. Nem szerettem senkivel sem veszekedni, sem haragban lenni.
Össze kellett szednem magam.

Már csak pár lépésnyire voltam az asztaltól, s a torkomban éreztem a szívemet, ami így is majd’ kiugrott a mellkasomból. Bevallom, féltem, hogy elveszítek egy barátot, aki mindvégig kedves volt velem.

Amikor melléjük értem, köszöntem nekik, s Tom arca rögtön felvidult, majd üdvözölt engem, a többiek pedig követték a példáját, kivéve Ashley-t. Ő gyűlölködve nézett rám, ami eloszlatta azt a kis bátorságomat is, amit az asztal felé jövet gyűjtöttem össze.
– Ashley, én… sajnálom. Ne haragudj rám; igazad volt, elhanyagoltalak titeket, amit szörnyen röstellek. Kérlek, bocsássatok meg nekem. Ígérem, változtatok rajta.
– Fátylat rá, ülj le közénk! – vigyorgott Tom, majd megpaskolta maga mellett a széket.
– Tom, fogd be! Nem fog közénk ülni! – szólt határozottan Ash, majd felém fordult. – Ülj inkább Cullenékhez, ők biztos szívesen fogadnak téged – mondta gúnyosan, majd megvetően végignézett rajtam, s visszafordult az asztal felé.
– Na, de Ash, most miért csinálod ezt? Bocsánatot kért. Gyere, Jenny, ne foglalkozz vele – mosolygott Kate, mire én is megeresztettem egy halvány mosolyt.
– Nem baj! Nem ül ide! – morogta.
– De… – kezdte Kate, de én leintettem.
– Hagyd, igaza van – mondtam, majd elindultam egy üres asztal felé, és leültem oda. Elővettem az ásványvizemet, de nem ittam belőle.

Nem voltam szomjas, mégis miután megbontottam az üveget, ittam egy kortyot, majd játszani kezdtem a kupakjával. Nem szerettem volna Alice-ékhez ülni, inkább egyedül voltam, magam akartam maradni.
Valahogy számítottam erre, mégsem voltam rá felkészülve. Mondjuk, sosem tudtam rendesen bocsánatot kérni, bizonyára azért volt az a válasza, ami. Vagy valami más is van a háttérben? Nem, nem hiszem. Elhanyagoltam őket, és jogosan haragszik rám. Igen, hiba volt ideköltöznöm, inkább maradtam volna New Yorkban apuval. Itt alig ismerek valakit, ráadásul alig pár hét alatt kiderült, hogy ebben a városban nemcsak emberek élnek.
Mi jön még? Kiderül a la push-iakról, hogy varázslók vagy tündérek?
Nem tudom, hogy mi lesz még, de olyan, mintha egyedül lennék. A régi barátnőimet sem kerestem, bár ők sem engem. Talán tényleg arra vagyok kárhoztatva, hogy boldogtalan legyek, vagy ha nem is, akkor valami részeges, drogos pasas mellett fogok megőszülni. Szép. Akkor inkább leszek egyedül.
A nővéreim, megtalálták a párjukat; és vajon én is megtalálom? Itt, ebben a kisvárosban, vagy Európában?
Irigylem Alice-t, neki olyan tökéletes élete van. Van valaki mellette, aki igazán szereti, és meg is tenne érte bármit, és valóban örökre együtt maradnak, hisz sosem öregednek meg és soha nem halnak meg.
Rosalie, ő egy földöntúli szépség és Emmettel tökéletes párt alkotnak, ugyanúgy, mint Bella és Edward. Barátnőm is megtalálta magának az igazit, ebben biztos vagyok, ráadásul nem is akárkit. Egy vámpírt, aki mellesleg a legjobb barátom, Alice- szel és Bellával együtt.
Kate, ő mindig nagyon kedves volt velem, és a barátjává fogadott, ahogy a többiek is.
Két csoport és nem lehetek velük egyszerre, nem tudok ketté szakadni.
Mi lenne, ha a két asztalt összetolnánk? Így nem kellene választanom, de olybá tűnik, hogy Ashley nem kedveli őket, és nem akarom, hogy még jobban megutáljon.

Ekkor megmozdult az előttem levő két szék, én pedig felnéztem az asztalról, mivel eddig az üvegemet bámultam.
Bella és Edward ült le elém, én pedig meglepetten meredtem rájuk. Biztosra vettem, hogy Edward minden egyes gondolatomat hallotta – amit nem szerettem volna –, ahol megemlítettem, szeretnék egyedül maradni. De volt egy olyan érzésem, hogy nem ő akart idejönni hozzám, hanem barátnőm. Nem akartam, hogy sajnáljanak.
– Ne törődj velük – mosolygott kedvesen Edward.
– Könnyű azt mondani, de te is tudod, hogy az első napon milyenek voltak velem.
– Igen, pontosan jól tudom – mondta gúnyosan, de én nem foglalkoztam vele.
– Miért nem ülsz oda hozzánk? – szólt mosolyogva Bella. Az asztaluk felé fordultam, majd csak annyit mondtam, hogy:
– Most inkább nem, de azért köszi – ejtettem meg egy halvány mosolyt.
– Akkor itt maradunk veled, igaz Edward? – kérdezte szerelmét, aki csak helyeselt.

* *


Nem akartam egész nap bánkódni, és ebben Alice is segített; elterelték a figyelmemet.
A szünetekben elkészítettem a házit, a szóbeli nagy részét már órán megjegyeztem, tehát a délutánom szabad volt. Mivel nem tudtam, mivel üthetném el az időt, így úgy döntöttem, hogy lemegyek La Push-ra.

Persze tévét is nézhettem volna, de dél óta, csak egy személyen járt az eszem. Paul.
Ha csak arra a fekete tekintetre gondoltam, amivel engem bámult, míg a rezervátumban voltam, kirázott a hideg. De ez afféle kellemes borzongás volt. A kisugárzása vonzott magához. Erős, magabiztos és határozottnak tűnt előző nap, a szemei mégis gyengédségről árulkodtak. Lehet, hogy csak én láttam így?

Edward másképp vonzott. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi, de volt benne valami, ami csalogatott hozzá. A szemei, az az udvariasság – ami nem mindenhol maradt meg –, az a mosoly, amivel levette a lányokat a lábáról. A kisugárzása nem veszélyt, hanem biztonságot árasztott. Bár a vámpíroktól inkább félni kellene, én mégsem féltem. Persze ledöbbentett a tény, de ez még érdekesebbé tette őt számomra. Természetesen foglalt.

Lehet, hogy Paulnak is van már valakije? Meglehet, mert nem hiszem, hogy egy ilyen jó pasinak ne legyen barátnője. Habár, nemcsak Paul miatt szeretnék lemenni a partra, hanem, mert szép hely.
Á, de akkor is! Azok a szemek, azok a jól kidolgozott izmok… Rendben, nem szabad rágondolnom! Nem!

Meg kéne kérdeznem Bellát, hogy elkísér-e, de ha nem ér rá, akkor nem megyek, mert egyedül azon a nagy parton… – gondoltam, miközben befordultam az egyik folyosóra, ám akkor nekimentem a falnak, legalábbis azt hittem, míg fel nem néztem, s meg nem pillantottam Edwardot, aki mosolyogva nézett le rám.
- Bocsánat, nem vettelek észre.
- Nem is vehettél volna, mert csak nem rég jöttem – vigyorgott. Nem értettem néha, hogy mi olyan vicces, de látszólag jól mulatott.
- Ó, értem. Ha már így „összefutottunk” – rajzoltam macskakörmöket az összefutottunk szónál – akkor meg tudnád mondani, hogy hol találom Bellát? – kérdeztem, mire elállt az útból, s megpillantottam mögötte a felénk igyekező barátnőmet. Nagyon figyelt, hogy a nagy sietségben hasra ne essen, mert néha-néha megbotlott a saját lábában, mi Edwarddal pedig aggodalmasan néztük.
- Sziasztok! – mosolygott Bella, mikor mellénk ért.
- Szia! – somolyogtam, Edward pedig egy csókot nyomott szerelme szájára.
- Bella, Jenny szeretne kérdezni valamit tőled – mondta egy kis gúnnyal a hangjában. Nem tudtam, hogy most miért viselkedik így, eddig nem volt ilyen.
- Igen? Mit? – kérdezte mosolyogva. Egy ideig néztem a mellette álldogáló párját, majd barátnőmre emeltem a tekintetem.
- Semmi, nem fontos. Nem akarlak elszakítani Edwardtól; majd később beszélünk. Sziasztok! – köszöntem el, és a suli kijárata felé vettem az irányt…

* *


Nem értettem, hogy mi baja van az állítólagos „legjobb” barátomnak. Ha ennyire nem tetszik neki, hogy le szeretnék menni La Push-ra – és ehhez a barátnője kell, mert egyedül nem találok oda – akkor mondja meg. Attól, hogy vámpír, még nincs több joga kisajátítani Bellát. Egyébként is csak egy kérdés lett volna, amit a segítsége nélkül is feltettem volna, ráadásul Bella szabadon dönthet.

Nem tudom miért, de felidegesített Edward, így mérgemben takarítani kezdtem, s az sem érdekelt, ha azt a helyiséget már másodjára mostam fel.
A házban bömbölt a zene, így nem hallottam a csengőt, csak akkor, amikor véget ért a szám.
Lehalkítottam a rádiót, majd gyors léptekkel haladtam a bejárat felé, és mikor kinyitottam az ajtót, az addigi jókedvem – amit a zenének köszönhettem – tovaszállt.

Edward állt az ajtóban, és komoly arca az enyémet fürkészte. Észrevette, hogy, amint megpillantottam, az arckifejezésem megváltozott. Különösképp nem nagyon érdekelt, hogy mit gondol rólam, s kedvem sem volt beszélni vele. Mivel nem szólalt meg, én pedig nem akartam szóba elegyedni vele, fogtam magam, azzal bezártam az orra előtt az ajtót. Ám, amikor megfordultam, és visszamentem a konyhába, Edward már az egyik széken várt engem.

Nagyot sóhajtottam, majd odamentem a szekrényhez, elővettem egy poharat, majd kivettem a hűtőből egy kis narancslevet és töltöttem magamnak egy kicsit.
Nem foglalkoztam a jelenlétével, s a szemem sarkából láttam, hogy türelmesen vár. Hát várhatott az biztos, mert otthagytam a konyhában, és bementem a nappaliba, majd bekapcsoltam a tévét. Ám hirtelen megjelent előttem, kikapta a kezemből a távirányítót és kikapcsolta a televíziót. Na, ekkor telt be a pohár.
- Mégis mit képzelsz magadról, Edward Cullen? Csakúgy beállítasz ide, beinvitálod magad a házba, majd kikapcsolod a tévém! – mondtam dühösen, miközben felálltam az ágyról.
- Mérges vagy – jelentette ki. Az még enyhe kifejezés.
- Mit akarsz? – kérdeztem karba tett kézzel.
- Bocsánatot kérni – mondta megbánó arccal.
- Bocsánatot? – néztem rá meglepetten, de a szemeim szikrát szórtak. Lehet, hogy nem kellett volna azért a kis incidens miatt felhúznom magam, de nem tehettem róla. – Miért?
- Azért, amit az iskolában műveltem. Talán nem kellett volna mondanom semmit sem… – mondta, miközben aranybarna szemeit az enyémekbe fúrta. A dühöm kezdett elpárologni, mint a víz a nagy melegtől. – De meg kell értened, hogy nem merem őt elengedni La Push-ra. – A haragom visszatért, én pedig próbáltam magam türtőztetni.
- Nehogy már te döntsd el, hogy hova mehet! – És én még meg akartam neki bocsátani – gondoltam.
- Tényleg sajnálom. Majd én leviszlek a partra – ajánlotta fel.
- Egyedül nem megyek le, tehát ott kell maradnod velem – mondtam komolyan, ő pedig összeráncolta a homlokát.
- Ez nem ilyen egyszerű. Én… Én nem maradhatok ott veled; csak elviszlek. – Ekkor megcsörrent a telefonja. – Mondd! – szólt bele. – Tessék?… Miért megy…?… Most Jennynél vagyok.
- „Tudom, hogy nála vagy, hisz látom!” – hallottam meg Alice mérges hangját. Mintha kicsit kiakadt volna valami miatt; talán miattam volt ilyen dühös. Bár, ha a bátyja idegesítette, meg tudtam érteni. – „Jenny, nem te vagy a hibás, amiért ilyen vagyok” – intézte hozzám a szavait, mire csak bólintottam. Még mondott valamit Edwardnak, majd letették a telefont.
- Bella idejön, hogy lemenjen veled a partra – jelentette ki.
- Gondolom, Alice szólt neki, de nem kell, majd ha ő is akar.
- Hidd el, akar, különben nem hívott volna a húgom – túrt a hajába, majd elment mellettem és leült a kanapéra. Nem értettem, hogy miért félti ennyire Bellát… Leültem mellé, majd megfogtam a kezét, mire tekintetét rám emelte, ami tele volt aggodalommal. – Elmondtam neki, hogy miért siettél el. – Ekkor az ablak felé kapta a fejét, majd meghallottam egy kocsi motorját, pár másodperc múlva pedig már az ajtón kopogtattak.

Beengedtem Bellát, aki csak egy pillanatra nézett Edwardra, majd azt mondta, hogy megvár a kocsiban. Nem értettem, hogy mi üthetett belé, s azt sem bírtam felfogni, hogy Edward miért lett ennyire szomorú. Vagy már ilyen volt, csak nem vettem észre, mert magammal törődtem?
- Megkérdezhetem, hogy mi történt? – Ültem le mellé, amikor Bella kiment a házból.
- Szerintem mérges rám. Amikor elmondtam, hogy mit szerettél volna megkérdezni tőle, kicsit berágott rám… Utánad akart menni, de én nem hagytam, mondván, hogy egyedül akarsz lenni. Hallom a gondolataidat, így meg tudtam győzni. – Nézett rám bűnbánóan, én pedig lehajtottam a fejem. – Ne haragudj rám, kérlek. Mindkettőtöket féltelek.
- Nem kell engem féltened, megleszek – mondtam, miközben felpillantottam rá.
- Rendben, de akkor ígérd meg, hogy óvatos leszel Paullal.
- Honnan…? – tettem volna fel a kérdést, de hirtelen leesett, hogy esetleg hallhatta, mit gondoltam a suliban, és elpirultam. – Mennyit… hallottál? – kérdeztem.
- „Azok a szemek, azok a jól kidolgozott izmok.” – Idézte, én pedig ha lehetett még jobban elvörösödtem, és arcomat a kezeimbe temettem.
- Most legszívesebben elsüllyednék – motyogtam a kezemnek, mire Edward kuncogni kezdett. – Ilyenkor ne olvass a gondolataimban. – Néztem rá, ő pedig bólintott.

* *


Körülbelül tíz perc múlva már La Push felé tartottunk egyetlen szó nélkül. Anyunak hagytam üzenetet, miszerint lementem a partra, és majd jövök.
Nem mertem semmit sem kérdezni Bellától, mert ez az Ő ügyük volt, nekem nem volt beleszólásom. Látszott rajta, hogy ideges, de próbálta nem mutatni. Én már nem voltam mérges Edwardra, mert rá nem tudtam volna sokáig haragudni.
Kedves tőle, hogy ennyire aggódik értünk, de szerintem nincs semmi La Push-on, ami bánthatna minket.
Azt szerettem volna, ha nem veszekednének, hanem megbeszélnék ezt a dolgot, így kénytelen voltam beleavatkozni.
- Lehet, hogy ez nem az én dolgom, de szerintem meg kéne beszélnetek – mondtam, miközben kifele bámultam az ablakon. – Csak aggódik érted.
- Tudod, néha túlzásba viszi az aggódást. Tudom, hogy szeret, és én is őt, de Jake… La Push-on nem bánt senki.
- Szóval, ismeri Jacobot? – néztem rá, mire csak bólintott. – Talán féltékeny?
- Vagy csak félt – mondta, majd kipattant a kocsiból, mert megérkeztünk, én pedig követtem őt.

Ahogy közeledtünk a piros házikó felé, a távolban megpillantottunk négy fiút, nekem mégis csak egy tűnt ki igazán. Paul. Csurom vizesen és mosolyogva lépdelt a többi fiú mellett, akik szintén ázottak voltak. Talán a partról jöhettek, de engem nem az érdekelt, mert a figyelmemet teljesen más kötötte le. A teste. A napfény megvilágította rézszínű bőrét, amin lassan végigfolytak a vízcseppek. Kidolgozott izmai megfeszültek, ahogy játékosan belebokszolt Embry vállába. Már csak néhány méter volt köztünk, és a fiúk közt.
Mikor észrevett, a mosolya szélesebb lett, én pedig akaratlanul is követtem a példáját.
- Hát ti? – kérdezte vigyorogva Paul, mikor mindannyian mellénk értek.
- Gondoltuk lejövünk meglátogatni titeket, de ha zavarunk, akkor… – mondta mosolyogva Bella, miközben Jacobot nézte. Meg is értettem, hogy miért nem veszi le róla a szemeit. Arról az izmos mellkasról én sem szívesen fordítottam volna el a fejemet, de mégis rászántam magam. Amint ezt megtettem, a tekintetem találkozott Paul éjfekete szemeivel, és nem tudtam nem Őt nézni. Fogva tartott, és nem eresztett, akárcsak Edward aranybarna szemei. Észre sem vettük, hogy mindenki minket néz, csak akkor, amikor elindultunk vissza a partra, Bella pedig elmondta, hogy le sem vettük egymásról a szemünket. Persze én fülig pirultam, és csak remélni tudtam, hogy senki sem vette észre.

* *


Nagyon jól éreztük magunkat Bellával, mert a fiúk megállás nélkül szórakoztattak minket, és történeteket meséltek egymásról. De volt, amit nem nagyon értettem, de csak elnevették, és más témát nyitottak. Azt mondták, majd egyszer megértem, én pedig csak mosolyogtam.

Paul szinte mindig engem nézett, én pedig egyre jobban zavarba estem. A tekintete perzselte a bőrömet, és úgy éreztem, mintha lassan elolvadnék. Néha nagyon közel jött hozzám, és éreztem a testéből áradó forróságot. A tábortűz körül ültünk, és beszélgettünk. Mindenki nagyon kedves volt, Emilyvel és Bellával pedig rengeteg ennivalót készítettünk még délután. Persze a fiúk már a háromnegyedét is felfalták. Nem tudtam elképzelni, hogy tudnak ennyit enni.

A kocsi felé tartottunk Bellával, amikor meghallottam a nevemet a hátam mögül. Mikor hátrafordultam, megpillantottam Pault, aki nagy léptekkel közelített felénk. Barátnőm bement Jacobhoz, de tudtam, hogy ez csak egy egyszerű kifogás. Direkt hagyott minket kettesben.
- Szia! – köszönt, mikor előttem állt.
- Szia! – mosolyogtam, mire az ő arcán is megjelent egy mosoly. Csak néztük egymást, én pedig éreztem, hogy zavarba jövök. Meg szeretem volna kérdezni, hogy mit szeretne kérdezni, vagy mondani, máskülönben nem állított volna meg. Vagy talán csak szeretett volna elköszönni tőlem.
- Öhm… Én csak… – vakarta meg zavartan a tarkóját, majd nagy levegőt vett, és kifújta. – Én csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy… Nos… – Nem igazán tudtam, hogy mit akart megkérdezni, de aranyos volt. Mások előtt nem láttam ilyennek. Folyton a magabiztos, poénkodó srácot mutatta, de előttem, mintha zavarban lett volna, pedig semmi oka nem volt rá…
- Igen? – kérdeztem mosolyogva.
- Lenne kedved találkozni velem holnap délután? – tudakolta komoly arccal, miközben fekete szemeit az enyémekbe fúrta. Meglepődtem a kérdésén, majd elmosolyodtam. Most komolyan randira hívott el?
- Igen, szívesen – somolyogtam.
- Ez nagyszerű – mosolyodott el. – Hol és mikor találkozzunk? – kérdezte.
- Hát… suli után, a parkban, háromkor?
- Ott leszek – mondta határozottan, majd egy puszit adott az arcomra, majd elköszöntünk egymástól.

*


Miután mindenkitől elköszöntünk, hazafelé vettük az irányt, és most sem beszélgettünk, de nem is volt hozzá kedvem. Fáradt voltam. Csak haza akartam menni, és bedőlni az ágyamba. Legalábbis ezt terveztem magamnak.
Egész úton mosolyogtam magamban, mert lehet, hogy mégis találtam magamnak valakit ebben a kisvárosban.

2010. augusztus 2., hétfő

Két díj egyszerre



Két újabb díj, amit köszönök Kate-nek. :)

1.Köszönd meg. - kész
2.Rakd ki a blogodba. - kész
3.Írj magadról három dolgot. - kész
4.Add tovább legalább három embernek. - kész
5.Hagy üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad. - megyek

3 dolog magamról:
- Most megyek tizenegyedikbe
- Magyarország keleti részében lakom
- Szeretek írni, bár nem mindig van ihletem, és időm sem.

Lentebb megtalálhatók azok az emberek, akiknek a díjat szánom.:)



1. Köszönd meg és rakd ki a linkjét. - kész
2. 5 titok a töriről és rólam - kész
3. Küld tovább 5 embernek - kész
4. Hagyj náluk megjegyzést. - Ok

Öt dolog a töriről és rólam. Magamról már sokat beszéltem(a másik blogon olvashatjátok) xD szóval akkor inkább a töriről. :)
1. Ez egy javított töri, az eredeti freeblogon olvasható.
2. Jenny, Paul, Bella és Edward sorsa már megvan "írva" :)
3. Sokat javítok rajta. :)
4. Most kevesen írnak komit, de örülök a rendszeres olvasóimnak. :)
5. Nem 70 fejezetes lesz a töri. :)


Szandee

Sehike
Cinthy
Eilis
Becca
Geti
nyc_girl
Dorri

Még egyszer köszönöm:)