2010. augusztus 26., csütörtök

9. fejezet - A randi



Megjöttem a frissel! :) Köszönöm a bétázást Nillámnak. :) Remélem, tetszik majd nektek, és írtok pár kommentárt.:D
Puszi


MÁSNAP REGGEL KICSATTANÓ ÖRÖMMEL KELTEM, és mosolyogva készültem, ahogy belegondoltam, csak néhány óra, és találkozom vele.
Persze anya nem tudta, hogy mi ütött belém, de én csak egy puszit adtam az arcára, majd kiléptem a házból, és a suli felé vettem az irányt.

*


A szekrényem előtt álltam, és pakoltam be a könyveimet, amikor a táskámból kiesett egy papír. Lehajoltam érte, majd szétnyitottam, és olvasni kezdtem.

Tudom, még nem jöttél rá, ki vagyok, de olyan közel vagyok hozzád, hogy azt nem is gondolnád. A titkos hódolód

Most nem tudtam, hogy mit kellene gondolnom róla, és még ötletem sem volt, ki lehet ez a srác. Közel hozzám? Hát… Talán az egyik padtársam, vagy nem tudom. A barátaim közül biztos, hogy senki mivel mindenkinek megvan a maga párja - gondoltam, miközben a zsebembe süllyesztettem a papírt. Edward sem lehetett, hisz neki ott van Bella, szóval valaki, aki egyedül van, és folyton engem bámul, de ilyet nem tudtam mondani. Zavart ez a titkos hódoló, hisz ott volt Paul, persze ez a srác hamarabb találkozott velem, mint Ő. De akkor is! Kedves, hogy így akarja a tudtomra adni, tetszek neki, de akkor vállalja fel magát, vagy adjon valami támpontot. Mi van, ha nekem nem jön be ez a fiú? Akkor feleslegesen próbálkozott. Ha mondjuk, tudnám, hogy ki az, akkor üzenhetnék neki valami ilyesmit: Bocsi, de ez nem menne. Vagy hasonlót. De megvan az esélye annak, hogy ha rájövök, ő letagadja a levelet, amit küldött.

Hirtelen eszembe jutott a délután, és Paul, majd azon kaptam magam, hogy azt tervezem, mit vegyek fel. Lehet, hogy nem randi, de mi ez, ha nem az? Ráadásul zavarban volt, mikor megkérdezte, lenne-e kedvem vele találkozni. Akaratlanul is az elmémbe kúszott az előző este. A fekete szemek kutató tekintete, a mosoly, ami az ajkain játszott valahányszor egymásra néztünk. Talán csak Bella vette észre ezeket a jeleket, vagyis csak remélni tudtam. Csak azt tudtam, hogy meg akarom ismerni; mindent tudni akartam róla.

Bezártam a szekrényem, és mikor megfordultam, Alice és Edward rosszalló tekintetével találtam szembe magam. Nem tudtam, hogy most azért ilyenek, mert Edward hallotta a gondolataimat, vagy valami más az oka. Már tettem volna fel a kérdést, de Alice megelőzött.
- Rossz, nagyon rossz ötletnek tartom a ma délutánt – szólt határozottan, és karba fonta maga előtt a kezét. – Edwardnak igaza volt, nem kellett volna lemenned La Push-ra.
- Mert Edward olyan jól ismeri őket – mondtam, mintha az illető ott se lett volna.
- Többet tudunk róluk, mint te, hidd el. – Semmi harag nem volt a hangjában, és aggódva nézett engem. A legjobb barátom, és értékelem, hogy így aggódik értem, de csak egy srácról van szó, nem hiszem, hogy bántana. Nem tűnt olyannak. Kezdtem érteni, hogy Bella miért mondta azt, hogy túlzásba viszi az aggódást.
- Akkor megosztanátok velem is? – kérdeztem, mert nem igazán értettem őket.
- Azzal nem oldod meg – intézte szavait Alice a bátyjához.
- Mit tervez? – tettem fel a kérdést, de Edward közbeszólt. Miért is hagyná, hogy megtudjam, mit látott a testvére. Alice nem beszél csak úgy magában.
- Szerintem nem kellene vele találkoznod, nem ismered még Pault – ráncolta össze a szemöldökét. Ezt nagyon szexinek találtam volna, ha nem bosszantott volna fel már a beszélgetésünk elején.
- Ha nem engeded, hogy találkozzak vele, akkor sosem fogom megismerni. Edward, nem vagy az apám! Értékelem, hogy ennyire aggódtok értem, és nem akarlak titeket megbántani, de akkor is találkozom vele. Ti most azt hiszitek, hogy hibát követek el. Ha ez így van, akkor elmondom, hogy az ember a hibáiból tanul. Majd én megítélem, milyen ember.
- Nem akarjuk, hogy bántson – mondta szomorúan Alice, én ráemeltem a tekintetem.
- Nem fog, nyugodj meg! Csak találkozunk – mosolyogtam, miközben megszorítottam a kezét.
- Csakhogy nem látok semmit sem – suttogta úgy, hogy ne halljam meg, de közel álltam hozzá, így meghallottam.
- Talán a sors akarja, hogy meglepetés legyen a jövő – mondtam, majd elköszöntem, és órára siettem.

Egész nap azon volt barátnőm, hogy lebeszéljen róla, és még Jasper is velünk volt, de nem tudtam, hogy miért. Talán azért, hogy ő is mondjon olyan bölcsességeket, mint Edward. Matematikaórán folyton leveleket írt nekem, és próbált meggyőzni, hogy mondjam le a találkát. Például, hogy „Kérlek, gondold meg. Nem akarom, hogy bajod essen”. Ez olyan volt, mintha Paul valami vadállat lenne. Bármit bevetett csakhogy otthon maradjak. Azt is kitalálta, hogy elmehetnék hozzájuk, vagy valahova, esetleg otthon beszélgethetnénk. Persze csábító volt az ajánlat, de még ez sem volt elég.
Mikor vége lett az órának csak annyit mondtam gondolatban, hogy: Ez nem jött össze.
Persze szívesen ismertem volna meg a családját, hisz már sokszor említette, mennyire szeretne már megismerni engem a szülei, Esme és Carlsile. Azt hiszem, így hívták őket.

Az ebédlő felé menet találkoztam Kate-tel, aki mellett ott állt Ashley, Julie és a srácok. Szomorúan nézett rám, én pedig lehajtottam a fejem, és úgy mentem be a menzára, és ültem le egy üres asztalhoz.
Alice-ékhez nem akartam ülni, mert akkor megint kezdődnének a meggyőzések, amit nem szerettem volna. Tényleg nagyon aranyosak voltak, hogy ennyire a szívükön viselték az esetleges csalódásomat, de én hozom a döntéseket, amiket majd barátnőm lát meg.
Hamarosan beléptek az ebédlő ajtaján Kate-ék, én pedig rájuk emeletem a tekintetemet. Láttam, hogy ide akart jönni hozzám, de mintha valami visszatartotta volna. A hátam mögé nézett, majd lehajtotta a fejét, és leült az asztalukhoz. Megfordultam abba az irányba, amerre ő is nézett, és észrevettem a felém közeledő párost. Hátradőltem a székben, és nagyot sóhajtottam. Helyet foglaltak előttem, én pedig rájuk néztem. Tényleg nem volt kedvem a délutánról beszélni velük, de úgy döntöttem, nem hagyom, hogy lelombozódjon a kedvem.
Bella mosolyogva nézett rám, majd enni kezdte a salátáját, ami a tálcáján volt, én pedig inni kezdtem az ásványvizemet. Edward nem változott reggel óta. Rosszalló tekintete már frusztrált, és gondolatban megmondtam neki, hogy ne nézzen rám úgy, mert nem szeretem. Idegesített. Rendben, vámpír, de akkor sincs több joga, mint nekem. Attól, hogy tovább él, mint én az semmivel sem jobb.
Mérges voltam rá, és csak a düh beszélt belőlem. Eszem ágában sem volt bántani őt a szavaimmal, hisz mindig kedves volt velem. Ránéztem, és amint találkozott a tekintetünk, abban a pillanatban mindent elfelejtettem. Elvesztem a kavargó mézben, és úgy éreztem, mintha megmártóztam volna benne. Nem volt idő számomra, és tudtam, hogy nem menekülhetek. Láttam, hogy arcizmai megmozdulnak, és tudtam, hogy mosolyog a diadalmán. Sikerült elfeledtetnie velem, hogy miért vagyok rá mérges. Tudtam, hogy majd meg akar szólalni, de szerencsére Bella megelőzte, így elszakítottam a tekintetemet az aranybarna szempártól, és ránéztem. Edward direkt vetette be ezt a nézését, és mióta ismerem, rájöttem, hogy sokszor ezzel éri azt, hogy azt tegyék az emberek, amit ő akar. Mintha hipnotizált volna, de ez nem az volt. Én legalábbis ellenálltam ennek a tekintetnek, mert észhez térítettem magam. Persze, ez ritkán sikerült, de legtöbbször egyetértettünk.
- Szerintem jó, hogy találkozol Paullal – mondta Bella, miközben ő is az ásványvizét iszogatta. Edward hitetlenkedve meredt szerelmére, én pedig elmosolyodtam. Legalább egy valaki, aki jó ötletnek találja a találkozást. – Így jobban megismerheted.
- Igen, szerintem is. Te legalább egyetértesz velem, nem úgy, mint egyesek. – Itt Edwardra néztem, aki összeszorította állkapoccsal nézett rám. Én is mérges voltam rá, hisz bevetette azt a nézést.
- Nem tudom, hogy miért ilyenek a többiek, bár igaz, hogy Paul eléggé… forrófejű. Hamar dühbe jön – húzta el a száját. – De nagyon vicces is tud lenni – mosolyodott el.
- Nem hiszem, hogy felidegesíteném őt – mondtam.
- Pedig nagyon jó vagy ezen a téren – morogta Edward, én pedig majdnem olyat gondoltam róla, amit magam is megbántam volna.
- Mondd, miért utálod őt ennyire? – tettem fel a kérdést, ami megfogalmazódott bennem. Egy ideig nézett, majd elfordította a fejét, és a testvéreire pillantott. Tudtam, hogy nincs oka rá.

* *


Amikor hazaértem, bementem a fürdőbe, és lezuhanyoztam. Meg kellett nyugodnom, és a langyos víz segített ellazítani az izmaimat. Még volt két órám a találkozóig, így megmostam a hajamat, és megszárítottam; ezzel lement egy jó félóra. Fürdés után a szekrényem elé álltam, és válogatni kezdtem a ruháim között.
Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Minden lehetséges ruhadarabot rádobtam az ágyamra, és válogatni kezdtem.

Először felpróbáltam egy fehér alapon, fekete írással díszített pólót, egy kék, csőszáru farmerhez, de nem tetszett. Persze egy hétköznapi találkozóra tökéletes lett volna, de ez most nem az az alkalom volt. Elvettem az ágyról egy kék mintás felsőt, de valahogy ez sem nyerte el a tetszésemet.

Már félórája válogattam a ruhák között, mikor Edward csakúgy beugrott az ablakon, én pedig döbbenten meredtem rá, ahogy ő is, hisz csak egy nadrágban és melltartóban álltam előtte. Magam elé tartottam a kezemben levő ruhadarabot, és mérgesen néztem rá, persze Ő azonnal elfordította a fejét. Ne értettem, hogy mit keres itt, de ha azért jött, hogy megállítson, akkor már mehet is.
- Nem akartam csak így beállítani, főleg nem hívatlanul, de… - Nem hagytam, hogy befejezze, mert közbevágtam a kérdésemmel.
- De mi? – kérdeztem.
- Bocsánatot szerettem volna kérni. Igazad van, nem vagyok az apád, de attól még aggódhatok érted, és abban is igazat adok neked, hogy semmi jogom nincs megmondani neked, mit csinálj, vagy kivel legyél. Ne haragudj! – kért bocsánatot, és megbánó arccal nézett rám. Csak álltam magam előtt tartva a pólót, és néztem tökéletes arcát, ami teljes megbánást mutatott, ahogy a szemei is. Már másodjára kért bocsánatot, és úgy gondoltam, hogy mindkét esetben ő volt a hibás.
- Nem haragszom – szólaltam meg végül, ő pedig elfordította a fejét, hogy fel tudjak rendesen öltözni. Kicsit zavarban voltam, hisz még egy fiú sem látott félmeztelenül.
- Segítsek ruhát választani? – kérdezte, és neki támaszkodott a falnak, én pedig ráemeltem a tekintetem. Hirtelen nem tudtam megszólalni, és elgondolkoztam. Hisz ő pasi, meg tudná mondani, hogy mi állna nekem jól, és mi nem. Miért ne?
- Azt megköszönném – mosolyodtam el, majd lehuppantam az ágyra, és ő is követte a példámat.

A segítségével elég hamar meg lett az a bizonyos ruha, én pedig mosolyogva néztem magam a tükörben. Nem látszottam dagadtnak, és kijelentettem, hogy kész vagyok ruhailag, már csak egy kevéske festék és végleg elkészülök.
Persze miközben válogattuk a ruhákat nagyon jól elszórakoztunk. Őszintén megmondta, hogy melyik áll nekem jól, és amelyikre azt mondta, ”Nekem ez valahogy erőltetettnek tűnik”, azt bezsákoltam, és kivittem a gardróbba, talán még jó lesz valamire. Régebben csak azért vettem meg azokat a ruhákat, mert a barátnőim meggyőztek róla. Szerencsére Edwarddal selejteztünk is egy kicsit.
Végül is egy fekete alapon kék mintás toppnál és csőszárú nadrágnál maradtunk. Úgy gondoltam, hogy a fekete topánkámat, és a farmerdzsekimet veszem fel hozzá, Edward pedig egyetértett velem. A hajamat megfésültem, és egy halvány sminket tettem magamra, a számra pedig egy színtelen ajakfényt vittem fel, majd befújtam magam parfümmel. Még írtam anyunak egy levelet, hogy: Elmentem, majd estefelé jövök.

Még félóra volt a találkáig, én pedig nagyon izgultam. Fel-alá járkáltam a házban, Edward pedig nem győzött nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Neki könnyű volt, mert nem kellett kiöltöznie egy randevúhoz sem, hisz ő mindenben jól nézett ki, és ha valamelyik lány meglátta, rögtön elolvadt tőle. Ezen csak nevetett, én pedig leültem a kanapéra, és az órát kezdtem bámulni. Féltem, hogy mi lesz akkor, ha Paul meglát. Talán nem is fogok neki tetszeni.
- Ne mondj ilyet, és ne félj, tetszeni fogsz neki – mondta Edward, miközben leült mellém.
- De mi van, ha meglát, és akkor azt mondja, hogy…
- Hogy milyen csinos vagy - mosolygott, én pedig ráemeltem a tekintetemet, és elpirultam. – Le se fogja venni rólad a szemét, ha meglát. Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – sütöttem le a szemem, majd nagy levegőt vettem, és újra az órára néztem. Felálltam a kanapéról, Edward pedig követte a példámat. Magamra kaptam a kabátomat és a cipőmet, majd még egyszer utoljára belenéztem a tükörbe.
- Minden rendben lesz – állt mögém Edward, miközben engem nézett a tükörben, én pedig elmosolyodtam. Megfordultam, és egy puszit adtam az arcára, majd elköszöntem tőle, aztán a park felé vettem az irányt.

Épp időben értem a parkhoz, és tekintetemmel keresni kezdtem Pault. Féltem, hogy nem jön el, hogy felültet, én pedig csalódottan megyek haza. Igyekeztem nem túl feltűnően nézelődni, de persze nem kellett sok idő, mire kiszúrtam őt egy padon ülve. Most nem félmeztelenül volt, hanem egy fehér pólót, egy hosszúnadrágot és egy fekete cipőt viselt. Pedig nem bántam volna, ha csak egy rövidnadrág lett volna rajta.
Hevesen verő szívvel közelítettem hozzá, és amint megpillantott, felállt, s mosolyogva indult el felém. Félúton összetalálkoztunk, majd megálltunk egymással szemben, és csak néztük a másikat, közben egy-egy sziával köszöntöttük a másikat. Lehajolt hozzám, és két puszit adott az arcomra, majd helyet foglaltunk azon a padon, ahol nemrég még ő ült.

Először nem szólalt meg egyikünk sem, végül ő törte meg a csendet. Én valahogy nem tudtam sosem kezdeményezni, így vártam, míg a másik nyit. Szerencsére ez nem tartott tovább egy percnél.
- Féltem, hogy nem jössz el – mondta, és mintha nehezen jöttek volna a szavak az ajkára.
- Én is pont ezt gondoltam rólad – mosolyodtam el, miközben felnéztem a fekete szemekbe, amik az első találkozáskor megfogtak.
- Egyébként… Nagyon csinos vagy – bókolt, én pedig elpirultam. Ugyanazt mondta, mint Edward. Mégiscsak ért valamit a ruhákhoz – gondoltam, de gyorsan kivertem a fejemből Őt.
- Köszönöm.
- Sétálunk? – tudakolta, én pedig mosolyogva bólintottam. Felálltunk, majd az egyik irányba elindultunk. Nekem mindegy volt, merre mentünk, csak az számított, hogy vele voltam. Ez most úgy hangzott, mintha szerelmes lennék belé, pedig nem. Legalábbis még nem.

Csak beszélgettünk, és úgy éreztem, hogy kezdem megismerni az igazi énjét, és teljesen más srác volt, mint akit La Push-on mutatott. Egy mosolygós, nem nagyképű, vicces és aranyos fiút ismertem meg a személyében. Természetesen tudtam, hogy azért van benne az a tipikus fiú, aki lepacsizik, vagy játékosan verekedni kezd az egyik haverjával. Paul nem olyan volt, mint Mark, Zac vagy Tom. Ő más volt, mert a gyönyörű izmok mögött volt némi ész is. De még korai volt a kijelentésem, mert még nem ismertem elég jól. Tudtam róla egy s mást, de úgy igazából rejtély volt számomra. Lehet, hogy beképzeltem, de úgy éreztem, titkol valamit. Nem akartam rákérdezni, azt szerettem volna, ha magától mondja el nekem.
Mintha megnyílt volna nekem, bár láttam, hogy zavarban van, de biztos nem annyira, mint amennyire én voltam. Jó volt vele lenni, de mintha aggódott volna valami miatt. Nem értettem, de inkább nem kérdeztem meg, hogy miért.

Néhány perc gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk moziba, és megnézünk valami jó kis filmet. A címét nem tudtam, de egy vígjáték volt az biztos. Olyan sokat nevettem rajta, hogy már könnyeztem is, és ezzel nem voltam egyedül. Néha éreztem magamon Paul perzselő tekintetét, és olyankor mindig felé fordultam. Csak a film fénye világította meg az arcát, így nagyon sokáig csak egymást néztük, én pedig belevesztem az éjfekete szempárba. Éreztem, ahogy forró kezét az enyémre helyezi, én pedig elmosolyodtam, ahogy ő is. Összekulcsolta a kezünket, majd még hosszú perceken át egymást néztük, majd visszafordultunk a film felé.

* *


Kézen fogva jöttünk ki a moziból, majd indultunk el egy éjjel-nappaliba, mert már mindketten éhesek voltunk. Nem ettem semmit, mielőtt elindultam volna, és úgy tűnt, hogy ő sem. Kétszer, vagy háromszor annyit evett, mint én, de csak mosolyogtam, mert olyan édes volt, ahogy evett. Mint egy kisfiú, aki már farkaséhes volt, és anyuci főztjét várta.
Nem tudom, honnan jött ez a hasonlat, de csak ezzel tudtam magamban kifejezni azt a látványt, amit nyújtott. Nem érdekelt, hogy mindenki minket bámult, csak az számított, hogy vele vagyok; hogy mutatta jelét annak, igenis érdeklődik irántam.

Amikor megvacsoráztunk, és fizettünk, visszamentünk a parkba, s beszélgettünk. Ugyan arra a padra ültünk le, ahonnan elindultunk. Kicsit hideg volt, de valamiért Paulból csakúgy áradt a melegség. Akár egy radiátor.
Mivel látta, hogy kezdek fázni, átkarolta a vállam, és magához ölelt. A teste melege még így, ruhán keresztül is érezhető volt, én pedig attól tartottam, hogy lázas. Nem szerettem volna, ha megfázik, mivel csak egy pólót viselt, semmi kabát, rajtam pedig volt, de még így is fáztam.
Eleinte zavarban voltam, de ahogy teltek a percek úgy lazultam el.

Csak beszélgetünk az egyszerű hétköznapjainkról. Persze, nekem unalmasan telt, de talán a parton sokkal izgalmasabb lenne. Főleg, ha ő is velem van.
Nem tudom miért, de vonzott az ajka. Erős késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, mégse tettem.

Vállára hajtottam a fejem, ő pedig erősebben ölelt magához. Tényleg kezdett érdekelni a testének melege, így rákérdeztem.
- Miért ilyen forró a tested? Nem vagy te lázas? – tudakoltam, miközben felnéztem a fekete szemekbe.
- Nem, nem vagyok lázas, szimplán ilyen a testhőmérsékletem. Ez velem jár – mondta, miközben egy kósza tincset tűrt a fülem mögé. – De lehet, hogy miattad van – vigyorgott, mire én elpirultam, és elmosolyodtam. – Tudod, már vártam a délutánt – kezdte, én pedig ismét felnéztem rá. – A fiúkat már megőrjítettem, mert nem figyeltem rendesen – nevetett. Hát igen, pasik, de nagyon tudják álcázni, hogy annyira nem is érdekli őt a lány, ám igazából nem így van. Csak a haverjaiknál öltik fel magukra azt az álarcot. – Még fázol? – kérdezte, és mosolyogva lenézett rám.
- Igen, egy kicsit – mondtam, de az igazat megvallva már nem rázott a hideg, csupán jó érzés volt a kajai közt lenni. Az illata pedig… huh… Nem mondom, hogy jobb, mint Edwardé, de rosszabb sem. Ez is elkábított, és vonzott.

Mintha egyre gondoltunk volna. A tekintetünk összefonódott, és elvesztünk egymás szemében. Csak néztem az éjfekete szempárt, s most először nem pirultam el, és nem fordítottam el a fejemet. Beletúrt a hajamba, majd lassan közeledni kezdett arca az enyémhez.
Erre vártam, mióta megláttam, bár még magamban sem gondoltam igazán bele. Feltettem a kérdést, vajon milyen a csókja? Olyan, amilyen a többi srácé, vagy más? A volt barátom nem volt valami jó benne, de az előtte levő igen. Mégis vele voltam.
Azonnal elhessegettem a múlt képeit a fejemből hisz az elmúlt, és most a jelenre kellett koncentrálnom. Itt voltam egy jóképű indiánfiúval, akivel, sokkal jobban éreztem magam, mint eddig bárki mással – Edwardon kívül, de ő csak barát volt.

Forró ajkait az enyémre tapasztotta, majd lassan, gyengéden becézgetni kezdte őket. A csókja szenvedélyes volt, én pedig úgy éreztem, hogy menten kiugrik a szívem a helyéről. De lehet, hogy csak azt hittem, de tudtam, gyorsabban ver a szokottnál.
Közelebb húzta arcomat az övéhez, és elmélyítette a csókot, én pedig a nyakára tettem a kezem, s úgy csókoltam tovább. Karjával magához vont, én pedig jobban átöleltem őt.

Levegő után kapkodva húzódtunk el egymástól, majd forró homlokát az enyémnek támasztotta. Mindketten elmosolyodtunk, majd egy hosszú puszit adott a számra, és összekulcsolta a kezünket.

Hazafelé menet hol beszélgettünk, hol csendbe burkolóztunk, de ez nem az a kínos hallgatás volt. Nem akartam még hazamenni, de azt „mondtam” anyunak, hogy estére otthon leszek, nem szerettem volna, ha aggódik miattam.
Lehet, hogy első randin nem kellett volna csókolóznunk, de ha mindketten akartuk, akkor miért ne?
Lassan lépkedtünk fel a lépcsőn, majd leültünk a padra a teraszon. Reméltem, hogy anya nem hallgatózik, vagy leselkedik, de volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek. Ez Paul volt. Folyamatosan engem bámult, és fekete szemei mosolyogtak.

Megbeszéltünk egy újabb találkozót, amit már vártam, pedig még el sem kezdődött a következő nap.
- Megvárhatlak az iskola előtt, ha végeztél? – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem mosolyogva, majd felálltunk, és a bejárat elé sétáltunk. – Köszönöm ezt a szép délután, és estét – mondtam, és éreztem, hogy a vér az arcomba tódul.
- Én köszönöm – mosolygott, majd közelebb lépett hozzám, miközben kezünket összekulcsolva lehajolt ajkaimhoz, és megcsókolt. Kezét a derekamra helyezte, én pedig nyaka köré fontam a karomat. Ugyanúgy elmélyítette a csókunk, mint a parkban. Teljesen magához vont, így még ruhán keresztül is éreztem kidolgozott izmait. A forró testét már megszoktam, így már csak kellemes melegnek tűnt.

Amikor véget ért a csókunk, jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd megvárta, míg bemegyek a házba, és csak utána ment el, de még visszanézett, én pedig elmosolyodtam. Az ablakból figyeltem távolodó alakját, majd vigyorogva siettem fel a szobámba.
Úgy tűnt, hogy anya még haza sem ért, így a neki írt levelet összetéptem, és kidobtam a szemetesbe, majd elmentem zuhanyozni.
Tényleg boldog voltam, és nekem volt igazam Paullal kapcsolatban, Edward pedig tévedett. Teljesen más volt, mint aminek elmondta. Nem tudtam, hogy miért utálják így egymást. Eszembe jutott az, hogy talán kikezdett Bellával Paul, miközben tudta, hogy Edwarddal van, de ezt gyorsan elvetettem. Hisz Edward Jacobra féltékeny, nem pedig Paulra. Nem akarta, hogy Bella lejöjjön velem a partra, és ez bizonyára Jacob miatt volt.

Mosolyogva léptem ki a fürdőből, majd visszamentem a szobámba, de amikor beléptem a helyiségbe, rögtön megtorpantam, hisz az ablakom nyitva volt. Ez csak egyet jelenthetett. Edward itt járt, vagy jelenleg is a szobámban tartózkodik. Felkapcsoltam a villanyt, majd megpillantottam őt az egyik sarokban. Nem értettem, hogy mit keres itt ilyenkor, de tudtam, hogy úgyis elmondja, ha pedig nem, akkor megkérdezem, tőle.
Odasétáltam az ágyamhoz, majd betakaróztam, tekintetemet pedig Edwardra szegeztem.
- Én… Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e – mondta, miközben lassú léptekkel az ágy felé közeledett.
- Amint látod, remekül vagyok – mosolyogtam. – Mióta vagy itt? – kérdeztem, mert mikor feljöttem, akkor még nem volt a szobámban.
- Mióta Alice újra látott téged – felelte, én pedig nem értettem semmit. Egy egyszerű kérdést tettem fel, ő pedig – számomra - egy kicsit bonyolult választ adott rá.
- Bocsi, de ezt most nem értem. Megmagyaráznád, kérlek? – kértem meg, ő pedig bólintott.
- Tudod, őket nem látja Alice. Ha velük vagy, a jövőd eltűnik, nem lát semmit. Ez olyan, mintha sötétben tapogatóznál. Miután Paul elment a közeledből, újra látta a döntéseidet, mint például a fürdés.
- Értem. Szóval az indiánokat nem látja, hm… - Legalább nyugodtan dönthetek bármiről, nem kell attól félnem, hogy valaki meglátja – gondoltam.
- Jenny, aggódtunk érted – nézett rám szomorú szemekkel.
- Edward, nem bántott – mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem a parkban történtekre.
- Igen, azt látom. De vigyázz vele, kérlek.
- Vigyázok, ígérem. Tudom, hogy csak meg akarsz védeni - mert állítólag jobban ismered, mint én -, de ha tévedek, akkor majd elmegyek hozzád és azt mondom: Igazad volt – Ő csak bólintott, majd elmosolyodott. – Na, menj Bellához, már biztos vár – mosolyogtam, majd lefeküdtem a párnámra, ő pedig elindult az ablak felé. – Ja, és Edward! – szóltam utána, mire visszanézett rám. – Kérlek, mondd meg Alice-nek, hogy minden rendben, és puszilom.
- Átadom. Jó éjszakát!
- Neked is! – kuncogtam, ahogy eszembe jutott, hogy nem is alszik. Kiugrott az ablakon, én pedig mosolyogva merültem el az álmok tengerében.

3 megjegyzés:

Sárközi Erika (Nilla) írta...

Szia, Asszony! :) Én már délután olvashattam, nyáhá! :D És már akkor is imádtam... :P Ezt a fejit ugye a kis megállapodásunk jegyében "kaptam", ha fogalmazhatok ennyire kis kisajátítóan! :D

Ó, erről a Paul gyerekről való nézeteimet, asszem' már megosztottam veled. Nos, most sem kedvelem jobban. xD Annyira... hmm, furcsa. A lényeg, h várom Edit! :D

Jaa, Edy Beart... :P Hihi :W Megjegyeztem ám :D
Nos, ja igen! Köszönöm, hogy engem kértél meg arra, hogy bétázzam le. Imádtam, imádlak! :P

Puszillak <3

A. írta...

wow
ez nagyon jó lett
nagyon tetszett
azt hittem, hogy Pault utálni fogom, de valahogy mégsem utálom (de ahogy ismerem magam, biztos, hogy pár rész múlva már nem lesz ennyire szimpatikus..XD
nagyon tetszett
várom a következő részt

Névtelen írta...

Szijja
Na végre eljutottam odáig,hogy komizni is tudjak:D:D
Nagyon nagyon tetszett:DPaul de ari lehet*.*Pont oylan mint az én álompasim:DBarátnőim szerint ilyen pasi nincs,vagy ha van is,akk a Világ túlsó végén...x_D
Ez a titkos hódoló...tök izgi:DMint általában mindegyik:D
Ashley-t még mindig nem birom:Sbeképzelt picsa...Elfogadhatná már,hogy a "pasija" másért van oda,mert ez így tök szánalmas-.-'
Kate-t azért sajnálom:S
Tök jó,hogy ennyire kijön Jenny és Paul:D

Nagyon jó lett.Imádtam:D
Várom a folytatást:D
Pussza<3
Orsii.

Megjegyzés küldése