4. fejezet - A levél

Meghoztam az ÚJ részt! :D Későn, de végre meg van írva :) Sajnos ehhez sem volt ihletem :S Szóval, bocsánat a gyengus részért :S
Köszönöm az előző fejezethez a kommentárokat. :)
Remélem elmondjátok erről is a véleményeteket. :)
puszi

TANULÁS KÖZBEN ELALUDTAM VOLNA? Ilyen még sosem fordult elő velem, ráadásul még a csengőt sem hallottam meg. Igyekeztem magam meghúzni, hogy ne legyek feltűnő, erre olyan szituációkba kerültem, ami a figyelem központjába sodortak.

Felnéztem, hogy ki rázogat; Mr. Banner nézett rám mérges szemekkel. Tudtam, hogy ebből még bajom lesz, de már késő volt.

Ugye, ennél rosszabb már nem is jöhet? - kérdeztem gondolatban magamtól.

- Miss. Smith, kérem, ne aludjon az órámon. Talán ennyire unalmasnak tartja azt, amiről beszélek?

- Nem uram – feleltem.

- Akkor figyeljen, vagy kénytelen leszek beírni Önt! – mondta, majd kiment a táblához és írni kezdett rá. - Remek. Mégis, hogy alhattam el tanulás közben? - tudakoltam magamtól, miközben másoltam a tábláról a szöveget.

Az óra maradék idejében figyeltem és jegyzeteltem mindent, amit Mr. Banner mondott, mert nem akartam még egy ilyen incidenst. Így is elég megalázó volt, mivel mindenki engem figyelt.

Sajnos, nem mindent írtam le, mivel az óra elejét átaludtam, így el szerettem volna kérni valakiét, de már mindenki kiment, kivéve egy embert. Edwardot. Még mindig a táskájába pakolászott, pedig ezidáig mindig Ő hagyta el először a tantermet csengetés után.

Úgy döntöttem, hogy megvárom kint és elkérem tőle a füzetét, hátha ideadja, hogy átmásoljam, csakhogy a tanár utánam szólt.

-          Miss. Smith, legközelebb ne aludjon el az órámon. Most először és utoljára néztem el magának ezt az apró botlást, mivel új diák. De jegyezze meg ez az első és egyben az utolsó figyelmeztetésem is, legközelebb már beírom.

-          Megértettem Mr. Banner! – bólintottam, majd elköszöntem tőle és kimentem a teremből. - Tuti, hogy ezentúl figyelni fog. Gratulálok Jenny, ezt jól elintézted! – képzeletben vállon veregettem magam. Nem is emlékeztem, mikor jött be a tanár, tehát már óra előtt aludhattam. Ekkor lépett ki a teremből Edward, én pedig megállítottam, mielőtt elment volna.

-          Szia!

-          Szia! – köszöntött Ő is mosolyogva, mire elpirultam.

-          Kölcsön tudnád adni a jegyzeteidet, mivel… hát… nem figyeltem órán. Bár ezt tudod – húztam el a szám, és ezt az utolsó mondatot már halkan mondtam.

-          Persze, tessék – nyújtotta felém a füzetét, miután kivette a táskájából.

-          Köszönöm. Holnapra visszahozom, ígérem – mosolyogtam rá.

-          Rendben – bólintott, de már vigyorgott. Nem értettem. - Talán ennyire látszana, hogy zavarban vagyok? – kérdeztem magamtól.

-          Nekem… most mennem kell. Majd még találkozunk.

-          Egész biztosan – mosolygott.

-          Szia.

-          Szia – köszönt el Ő is, én pedig a kijárat felé igyekeztem. Nem szerettem, ha ennyire nem tudom magam kifejezni. Biztosra vettem, hogy látta zavaromat.

*

Amint hazaértem, kipakoltam az asztalomra minden tankönyvemet és elővettem a házi feladatomat.

A matek nagyon nem ment, így eltöltöttem vele egy „kis” időt, de egy idő után meguntam, és áttértem a következőre.

Lassan haladtam vele, de végül eljutottam a biológiához, így elővettem Edward füzetét és kinyitottam, de abban a pillanatban le is ragadtam.

Már az első oldal elkápráztatott. Nem fért a fejembe, hogy képes egy fiú ilyen szépen írni. Minden egyes szó gyöngybetűkkel volt írva és valahogy kedvet kaptam a biológia tanulásához. Ám előtte gyorsan leírtam azt a részt, ahol lemaradtam, majd egy gyors fürdés után, befeküdtem az ágyba és olvasni kezdtem.

Minden betűjét alaposan megnéztem. Dőlt betűkkel írt. Például, a nagy „A” betűt úgy írta, hogy a bal szárát megnyújtotta, majd úgy folytatta; a „z” betű vége mindig felfele nyúlt egy nagy hullám kíséretében. Mintha valami régi írást tanult volna, mert mindegyik betű ilyesmi volt. Nagyon tetszett az írása.

Hirtelen egy ágreccsenést hallottam, mire ijedtemben elejtettem a füzetet, ami a földön landolt. Odaszaladtam az ablakhoz, kinéztem rajta, de semmit sem láttam, így visszamentem az ágyam mellé s felvettem Edward jegyzeteit. Ekkor esett ki belőle egy cetli. Végig futtattam rajta a szemem és észrevettem, hogy ez egy dolgozat, ami hibátlanul sikerült Neki.

Ezen miért lepődöm meg? – nevettem fel magamban. Ő sosem írna rossz dolgozatot, mert… hát… okos, na. Kimondom, hogy kivételesen ez a srác, igenis okos.

Ekkor egy kuncogást hallottam, ami az ablak irányából jött. Halkan odamentem, majd kinéztem rajta.

Semmi. Csak a szél fújt kint és rázta meg a fa leveleit, én pedig egy pillanatra azt hittem, megőrültem.

-          Van itt valaki? – kérdeztem, de egyből tudtam, hogy ostobaság, amit csinálok, hisz ki lenne pont egy fán?

Visszasétáltam az ágyhoz, majd eltettem a táskámba Edward füzetét, de ekkor eszembe jutott Bella ruhája.

Gyorsan a fürdőszobába rohantam, majd kinyitottam a szennyesládát és keresni kezdtem. Nem találtam. Körbe néztem a helyiségben és észrevettem a ruhaszárítón.

Tehát anya kimosta. Akkor holnap vissza is tudom adni – gondoltam, majd visszamentem a szobámba és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel korán keltem, mert gyorsan ki akartam vasalni Bella ruháját. Amint végeztem, magamra kaptam a kabátom és a táskám, majd elindultam a suliba.

Mikor beértem az iskolába, megkerestem Bellát. Hát persze, hogy Edwarddal volt, így arra gondoltam, hogy ha már itt van, akkor egyúttal vissza is adom neki a füzetét.

Odasétáltam hozzájuk, majd köszöntem nekik.

-          Sziasztok!

-          Szia! – mosolyogtak mindketten. Bella a szekrényében pakolt, míg Edward mellette támasztotta a falat.

-          Bella, visszahoztam a ruháidat – nyújtottam felé a szatyrot, amibe hoztam.

-          Köszönöm, de mondtam, hogy megtarthatod – mondta, miközben nagy nehezen visszavette őket. Nem értettem őt, hisz neki vette Alice, nem pedig nekem.

-          Ez a tiéd, nem az enyém – mosolyogtam, majd Edward felé fordultam. – Itt vannak a jegyzeteid – vettem ki a táskámból, majd felé nyújtottam. – Köszönöm.

-          Szívesen – mosolygott, én pedig elkaptam róla a tekintetem, és Bellára néztem.

-          Jenny! Jenny! – kiabálta valaki a nevemet. A hang felé kaptam a fejem, és megláttam a felém rohanó Kate-tet. – Jenny, gyere… gyere… ott, arra… – mutogatott a háta mögé, miközben levegő után kapkodott, én pedig értetlenül meredtem rá. – Gyere! Már mindenhol kerestelek! – fogta meg a kezem.

-          Bocsánat! – néztem ismét Belláékra, majd ott hagytuk őket.

-          Kate, mi a baj? – kérdeztem aggódva. El se tudtam képzelni, mi lehet a baj, egy pillanatig azt hittem, megsérült valaki. Addig húzott magával, míg meg nem álltunk a szekrényemnél.

-          Nézd! – mutatott a szekrényemre, amiből egy kis fehér… valami állt ki. Odamentem, majd kihúztam… egy papírt. Nekem címezték.

-          Mi az? – tudakolta Kate.

-          Egy levél – feleltem, majd kinyitottam, és olvasni kezdtem magamban.

Kedves Jenny!

Mikor megláttalak, rögtön megtetszettél. A szemed, a szád, a mosolyod, mindened megfogott, és nem hiszem, hogy tudod, ki vagyok, de szeretném elmondani Neked… Kedvellek, nagyon kedvellek. Lehet, hogy elhamarkodottnak tartod ezt az állítást, mivel nem nagyon ismersz, de én ezt érzem.

Egy titkos hódolód

Kérdőn néztem Kate-re, aki kíváncsi tekintettel bámulta a kezemben lévő levelet. Nem hittem el, hogy valakinek tetszek a suliból, de hirtelen eszembe jutott valaki.

Tom. Mondta nekem, hogy valaki tetszik neki a suliból, de nem meri elmondani a lánynak. Lehet, hogy…? Nem, az ki van zárva! - gondoltam, majd odaadtam Kate-nek a levelet, és elindultam arra, amerről jöttünk, így el kellett haladnunk az Edward-Bella páros mellett is, és inkább nem is néztem rájuk. Akárhányszor Ránéztem, egyszerre bűvölt el és jutott eszembe a baleset is.

Valahogy nem hozott lázba, hogy valakinek bejöttem a suliból, mert, aki nekem tetszett, már foglalt volt. Ő nem írhatta ezt a levelet, az érzéseim egyoldalúak voltak, sajnos. Majd túljutok rajta.

-          Jenny, várj! – szaladt utánam Kate, majd megállított a vállamnál fogva és maga felé fordított. – Van egy hódolód.

-          Igen, tudom – feleltem, majd elindultam az órámra, ő pedig mellettem lépdelt tovább. Nem akartam erről beszélni, mert nem foglalkoztatott senki más, és tudtam, kérdezősködni fognak a lányok, hogy miért nem érdeklődöm az ismeretlen után.

-          És ez téged nem is érdekel? – kérdezte döbbenten.

-          Kéne, hogy érdekeljen? – húztam fel a szemöldököm.

-          Igen, mert Edward már foglalt.

-          Megmondtam, hogy nem érdekel Edward; csak jóban vagyunk és kész! – fontam karba a kezem a mellem előtt. – Kérlek, hagyjátok ezt abba! – kezdtem ideges lenni, mert mindig ezzel jöttek. Tudtam, hogy foglalt, épp ezért volt nekem nehéz akár a közelében lenni is. Féltem, kiderül, és akkor…

-          Akkor, miért voltál velük? – Hihetetlen! Miért kell megmagyaráznom?!

-          Visszaadtam Bellának a ruháját, Edwardnak pedig a füzetét, mert biológián lemaradtam és már csak Ő volt bent a teremben, így tőle tudtam elkérni. Ne képzeljetek bele többet, mint, ami van – mondtam, és próbáltam megnyugodni.

-          Értem. És… – Ekkor haladtak el mellettünk Belláék, én pedig rájuk emeltem a tekintetemet. Edward engem nézett, és olyan volt, mintha mindent hallott volna, amit az előbb mondtam Kate-nek, pedig nem is beszéltem hangosan. Nem volt mérges, de a szemeiből, mintha szomorúságot olvastam volna ki. Elfordítottam a fejem és elindultam az órámra. Nem akartam megbántani, de egyszerűen kijött belőlem, és tudtam, tennem kell ez ellen valamit.

Tesin a tanárnak dolga akadt, így egész órán játszottunk. A fiúk futballoztak – hát mi mást csináltak volna -, a lányok pedig röplabdáztak, vagy tollasoztak.

Kate és Ashley röpiztek, míg mi Julie-val tollaslabdáztunk, mivel mindketten régen űztük ezt a sportot, s kíváncsiak voltunk, hogy mennyire megy még ez nekünk.

Életemben nem nevettem annyit, mint akkor. Annyira szerencsétlenek voltunk mindketten, hogy folyton-folyvást félre ütöttük a labdát, vagy mikor szerválni akartunk, csak a levegőt csapkodtuk az ütőinkkel.

Volt olyan is, amikor épphogy beleütöttünk a labdába, nem jutott el a másikhoz, hanem félúton leesett a földre.

Julie feldobta a tollast, és el akarta ütni, de nem találta el, így az a háta mögött landolt. Hiába kereste, nem találta, s vagy kétszer megfordult a tengelye körül, mikor végre észrevette, hogy egész végig a lábánál hevert. Én már könnyesre nevettem magam, mivel közben azt kérdezte, hogy:

-          Hol van? – De ezt úgy, hogy jobbra-balra forgatta a fejét, és vagy ezerszer ránézett, mégsem vettem észre.

Később már Kate-ék is csatlakoztak hozzánk, így már párban - Julie és Kate, Ash meg én - átlósan ütöttük egymásnak a labdákat, már amikor sikerült valóban a párunknak passzolni.

Sajnos óra vége előtt tizenöt perccel visszajött a tanár, és mikor látta, hogy a lányok háromnegyede a padon ül, felkapta a vizet, s az egész osztályt megbüntette, tehát a maradék időben mindenki futott. Mondhatom, nagyon örültünk neki, de nem volt mit tenni.

Körülbelül öt perce futottunk, mikor a fiúk nem bírták tovább a lányok lassúságát, így gyorsabbra vették a tempót és megkerültek minket, de az egyik srác nekem jött, s fellökött, én pedig a földre estem. Magamban elmotyogtam egy „köszt”, majd épp készültem felállni, mikor valaki felém nyújtotta a kezét. Felnéztem az illetőre, és Edward kedves mosolyával találtam szembe magam. Megfogtam a kezét – ami most is ugyanolyan hideg volt -, Ő pedig felhúzott a földről, majd leporoltam magam, és megköszöntem neki. Teljesen elvesztem a szemeiben, és mozdulni sem tudtam. Ő is ugyanúgy tekintett rám, és mintha megint ki akarta volna találni, mire gondolok, mivel olyan mélyen nézett a szemembe, hogy más nem jutott az eszembe. Észre sem vettem, hogy már egy ideje Őt bámulom, csak, mikor a tanár ránk szólt.

-          Mr. Cullen, máskor udvaroljon! – szidta le Edwardot. – Fussanak! – utasított minket, majd mindketten beálltunk a sorba, és folytattuk a futást. Kicsit kínos volt, mivel ő Bellával volt, de inkább nem gondoltam erre.

Magamban kuncogtam a tanár kijelentésén, miszerint Edward udvarol nekem. Ez kész röhej volt, mert maximum is barátkozik.

Mikor kiléptem az öltözőből, és a következő órámra indultam, valaki megszólított.

-          Jól vagy? – kérdezte egy fogkrém reklámba illő mosollyal az arcán.

-          Öhm, igen, persze – mosolyodtam el. Ekkor jelent meg Bella, Edward pedig átkarolta a derekát, majd egy puszit adott a fejére. Tényleg nagyon jól összeillettek, de inkább másfelé néztem.

-          Akkor jó – mondta végül.

-          Láttam, hogy fellökött az a srác; igazán segíthetett volna felállnod, ha már így neked ment – szólalt meg Bella.

-          Nem számít, hozzászoktam – mondtam, mire mosolyra húzták ajkukat mindketten, én pedig egyből javítottam a kijelentésemen. – Mármint, hogy elesek, nem pedig, hogy fellöknek - szóltam mosolyogva, majd elköszöntem tőlük, és elindultam Angol órára.

**

Mivel már készen voltam a házi feladatommal, így úgy döntöttem, hogy kitakarítom a szobámat.

Elővettem a porszívót, majd a rádiómba betettem a kedvenc CD-émet. Aztán maximumra tekertem a hangerőt, és hozzá láttam a takarításhoz.

Dudorászva pórszívóztam, és néha még táncoltam is a zenére, majd felcsendült a Muse – Undisclosed Desires című száma, én pedig hangosan kezdtem énekelni.

I know you suffered,
But I don't want you to hide.
It's cold and loveless,
I won't let you be denied.

Soothe me,
I'll make you feel pure.
Trust me,
You can be sure.

I want to reconcile the violence in your heart,
I want to recognize your beauty is not just a mask,
I want to exorcise the demons from your past,
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart.

Tök jól buliztam, és észre sem vettem, már mindennel készen is voltam. Miután elpakoltam a porszívót, lefeküdtem az ágyamra és behunytam a szemem, majd a "titkos hódomlómtól" kapott levélen kezdtem gondolkodni.

Mégis ki lehet ez a srác? Még sosem kaptam úgymond „szerelmes” levelet, de azért kíváncsi vagyok erre a fiúra. Na, jó, annyira mégsem. Vagy igen? Áh, már magamat sem értem… Nem biztos, hogy kell nekem ez a pasi, mert mindig valaki máson jár az eszem. Valaki olyanon, aki furcsa, titokzatos, jóképű és még okos is, bár nem hiszem, hogy meg kell neki említeni, mert könnyen elszállhat magától. Bár, lehet, hogy Ő nem olyan, de még nem ismerem olyan jól, szóval… szóval nem alkotok véleményt. Majd csak idővel…

Visszaemlékeztem a hideg érintésére, és ismét megjelentek előttem a képek, amik mind-mind hozzá kapcsolódtak. Nem hagyhattam, hogy levegyen a lábamról, hisz egy titkot kellett felfednem.