2013. december 13., péntek

VISSZATÉRÉS!!!!

Sziasztok! Tudom, hogy eltűntem, nem is kevés időre. Valószínűleg senki sem figyeli az oldalt. Ettől függetlenül, újra elkezdtem írni. Folytatom a történeteket, amiket abbahagytam. Előre megírok pár fejezetet, és ki fogom írni, mikor teszem fel a következő fejezetet. Akit még érdekel a történet folytatása, hisz mint tudjátok, extra fejezetek is vannak benne, azt szívesen várom. Igen, sokat ígértem, de nem tartottam be, de ezen változtatni fogok. Jöjjön egy kis ízelítő a 20. fejezetből. 


  "Rám nézett, majd megsimogatta az arcomat, és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. Behunytam a szememet, és arra gondoltam, milyen jó érzés, hogy valaki így törődik velem. Igazából egy másodpercre az is eszembe jutott, hogy Edwardtól olyan régen nem kaptam puszit. Be kellett valljam magamnak, hogy hiányzott. Kinyitottam a szemem, Edward pedig abban a pillanatban húzódott el, de épp csak egy kicsit, mert az arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy hallottuk a másik levegővételét. Zavarba jöttem, és biztosra vettem, hogy ő is észrevette, de nem látszott rajta. Folyamatosan engem nézett, én pedig őt és tökéletes ajkait. Ráemeltem tekintetem, és vártam, hogy mondjon valamit, mert mozdulni nem tudtam. Mintha lebilincseltek volna. Arca lassan közeledni kezdett az enyémhez, a szívem pedig majd’ kiugrott a helyéről, olyan gyorsan vert. Akartam, hogy megtegye, de tudtam, megint ugyanott kötnénk ki, mint a múltkor. Habár, ha jobban belegondoltam, nem lett volna távolság köztünk. Azt nem bírtam volna elviselni, újra. Éreztem jéghideg leheletét a számon, ahogy egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám, én pedig hagytam. Mikor ajkai súrolták az enyémeket, lehunytam a szemem, és vártam, hogy megtörténjen a csók. Edward illatától ismét elkábultam, és nem tudtam gondolkodni sem, talán nem is akartam."

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

én vártam a folyatatàst. hetente neztem fel a blogra. remelem nem tunsz el megint :) varom a folytatast ;) puszi Betta

gicus19 írta...

Szia Betta! :)
Köszönöm, nagyon jólesik, hogy ennyire vártad a folytatást. Igyekszem nem eltűnni, és hozni a részeket. Folyamatosan írom. :)
puszi :)
Gicus

Névtelen írta...

Szia!
Most találtam rá a blogodra, és olvastam ezt a rövid kis ízelítőt! A helyzet az, hogy megértelek. Én is néhány évvel ezelőtt kezdtem el blogolni, vámpíros történetet írtam, és nem, vagy alig kaptam visszajelzéseket, mégis azt elvárták tőlem, hogy menjek, olvassak, kommenteljek. Sajnos, ilyen a világ. Ez most sincs másképp. Akkor bezártam a blogot, de most újra kinyitottam, mert úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam. Mondandóm van, hát mondom!
Az írásodról is ejtenék pár szót, mert ebből a kis ízelítőből számomra lejött egy pár dolog. Például az, hogy a többi bloggerekhez képest, nagyon kifejlett az írásod. Kiemelkedsz. Valószínűleg tehetségnek tudható be, de azt tudom tanácsolni, hogy ne hagyd abba! Ne pocsékold el ezt a tehetséget! Ha gondolod, nézz be hozzám. Most indítottam el a blogom, egy részről nagyon jól esne néhány kritika, vélemény, más részről különféle írástechnikai finomságokat is tervezek feltenni, amiből talán mások is tanulhatnak, ha esetleg komolyabban érdekel az írás, nézz be! :) Illetve jó lenne egy olyan közösséget létrehozni, olyan írókat összegyűjteni, akik támogatják egymást, kommentelnek és tényleg próbálnak segíteni egymásnak! :) Ezeken a linkeken megtalálsz:
https://www.facebook.com/dianavilaga
http://dianavilaga.blogspot.hu/
Üdv:
F.P.Diana

Névtelen írta...

Szia!
Most találtam rá az oldalra. Nagyon tetszik a sztori, remélem lesz folytatás, ha már azt írtad, hogy készülnek a fejezetek.
További jó írást Neked! :))

Névtelen írta...

Szia!

Most találtam rá az oldalra remélem lesz folytatása! :)
Nagyon ügyes vagy!
Puszi

Kriszti2001 írta...

Siess a kövivel!!!!! *-* ^.^ Már alig bírom kivárni a kövi részt!!!! ;) :) ♥♡♥♡

Dina írta...

Most mar nem is fogod folytatni?:( Annyira kivancsi vagyok...fantasztikus irono vagy es ez a tortenet is😍😍😍

Megjegyzés küldése